Az Amazon filmjében a jövőben elég gyérül állunk az ufók ellen, úgyhogy be kell vetni a múltból embereket.


Megérkezett Chris Pratt új filmjének az első előzetese, ami a premisszája alapján leginkább olyan filmnek hangzik, ami mintha Andy Dwyer fejéből pattant volna ki. A sztori szerint ugyanis a jövőben egy idegen faj megtámadt minket és eléggé győzésre állnak.

Szóval a jövő emberisége, ami már képes időutazásra, visszamegy a múltba, hogy mégtöbb katonát sorozzon be az emberiség jövőjéért folytatott harcba. Ami rögtön millió kérdést felvet. Ugyanis a terv alapján a jövő emberisége nem feltétlenül tűnik nagyon okosnak.

Például, mi értelme mégtöbb múltembert bevetni egy eleve vesztésre álló háborúban, ha simán csak vissza is mehetnek az időben, kiképezhetik az emberiséget a hamarosan érkező veszélyre, aztán amikor jönnek az ufók, már felkészülten várjuk őket és megnyerhetjük a háborút ellenük? Remélhetőleg a film megindokolja ezt majd július 2-án, amikor majd kijön Amazon Prime-ra.


A figyelmetekbe ajánljuk