A Gyűrűk Ura-trilógia két főszereplője, Elijah Wood és Sean Austin
Warner Bros. Entertainment

20 éves A Gyűrűk Ura – öt érdekesség az ikonikus film forgatásáról

Gyorsan telik az idő! A Gyűrűk Ura első részét, A gyűrű szövetségét a világon először 2001. december 10-én, Londonban mutatták be, közel húsz évvel ezelőtt. Ez idő alatt nemcsak a popkultúra alapkövévé vált, de lassan az általános műveltség része is lesz. Az alábbi cikkben öt érdekességet gyűjtöttünk össze a két évtizede megjelent film előkészületeiről és forgatásáról.


Az a fránya szöveg…

Sean Bean az elmúlt évtizedekben számos nagy költségvetésű sikerprodukcióban szerepelt (Trónok Harca, Aranyszem). Ebből logikusan következik, hogy komoly rutinnal rendelkezik a szövegtanulás terén, ám a megfeszített forgatási menetrend rajta is kifogott.

A Gyűrűk Ura-trilógia felvételei alatt ugyanis a Peter Jackson által vezetett írócsapat sokszor a munkálatok közben is módosított forgatókönyvön és emiatt a szereplőknek gyakran a felvétel előtti éjszaka kellett megtanulniuk az új szöveget.

Mint a legtöbb színésznek, ez időnként Beannek is gondot okozott, a Völgyzugolyban játszódó tanácsülésen Boromir monológjának egy részét egy papírdarabról olvasta, amit a térdére ragasztottak.

Az alábbi videóban látszódik, ahogy az első mondat alatt „puskázik".

Frodó kerestetik

Az évek során Elijah Wood neve összefonódott Zsákos Frodó karakterével, ám a forgatás előtt több ismert színészt megnéztek a szerepre.

Köztük volt Jake Gyllenhall is, akit akkoriban már egy tehetséges feltörekvő színészként tartott számon a filmes szakma.

A casting azonban nem úgy sült el, ahogy Gyllenhall várta, saját bevallása szerint ugyanis senki nem szólt neki, hogy a szöveget brit akcentussal kellene mondania. A megdöbbent rendező, Peter Jackson a meghallgatás közben ránézett és így szólt:

Tudta, hogy ezt brit akcentussal kellet volna elmondania?

A színész elmondása alapján nagyon kellemetlen volt a szituáció és később visszajutott hozzá az az információ, miszerint az övé volt az egész casting folyamat egyik legrosszabb meghallgatása. Gyllenhall karrierjét azonban ez a kudarc nem rázta meg, az elmúlt két évtizedben rengeteg nagy sikerű filmet tudhatott a magáénak és a mai napig A-listás sztárként tekintenek rá.

Aragorn, a vívás nagymestere

Az Aragornt megformáló Viggo Mortensenről számos érdekes sztori kering, miszerint a színész mindent megtett annak érdekében, hogy eggyé váljon a karakterrel. A legjobb példa erre, hogy állítólag szó szerint mindenhová magával vitte a kardját és emiatt nemegyszer kérdőre vonták őt a helyi hatóságok.

Mortensen azonban nemcsak a színészi átszellemülés terén jeleskedett.

Az Aragornt megform\u00e1l\u00f3 Viggo Mortensen

Az Aragornt megformáló Viggo Mortensen

Warner Bros. Entertainment

Edzője, az egykori olimpikon vívó Bob Anderson elmondása alapján Mortensen volt a legjobb tanítványa, a felkészítés végére egy fantasztikus kardforgató lett belőle. A színész a forgatás alatt nem éppen az óvatosságáról volt ismert, szinte az összes veszélyes feladatot kaszkadőr nélkül hajtotta végre.

Munkahelyi pletykák

A Legolast alakító Orlando Bloom és az Arwent játszó Liv Tyler a film forgatása alatt jó barátságot ápoltak. Természetesen hamar felröppentek a pletykák, miszerint a két fiatal színészt romantikus szálak fűzik egymáshoz, és ahogy az lenni szokott a bulvársajtó egyből rávetette magát a „prédára". Tyler azonban egy néhány évvel ezelőtti interjúban eloszlatta ezeket a szóbeszédeket.

Orlandóval soha nem volt köztünk semmi. Ő az egyik legrégebbi barátom. Nyilvánvalóan együtt nőttünk fel, és együtt szerepeltünk a Gyűrűk Urában, de soha nem randiztunk.

A tény, miszerint Tyler abban az időben Royce Langdom felesége volt szintén alátámasztja a színésznő nyilatkozatát

Akkor Royce-al voltam, az első férjemmel, és őrülten szerelmes voltam belé, így nem voltam >>elérhető<< senkinek

– mondta a színésznő. Tyler 2008-ban vált el Langdomtól, jelenleg Dave Gardnerrel él együtt, míg Bloom mostani partnere nem más, mint a szupersztár énekesnő, Katy Perry.

Fontos a pontos tájékoztatás!

A gyűrű szövetsége című film egyik leglátványosabb jelenete, mikor Bilbo születésnapján a két hobbit, Trufa és Pippin fellövik Gandalf sárkányalakú tűzijátékát és ezzel alaposan ráhozzák a frászt a mulatság résztvevőire.

Egy ilyen mutatványt nagyon bonyolult procedúra leforgatni, mind az alkotók, mind pedig a színészek szempontjából, pláne akkor, ha egyeseket nem avatnak be rendesen.

A Pippint alakító Billy Boyd ugyanis a jelenet felvételéig abban a hitben élt, hogy a robbanást digitálisan oldják meg.

A film készítői azonban a régi módi megoldást választották és a helyszínen robbantottak, amitől a színész úgy megijedt, hogy hangosan elkiáltotta magát. A kiabálás előzetesen nem szerepelt a forgatókönyvben, Boyd reakciója azonban annyira hitelesre sikeredett, hogy végül benne hagyták a filmben. Ez a kis malőr a filmnek ugyan jót tett, azonban munkavédelmi szempontokból erősen megkérdőjelezhető.

Erre szokták mondani, hogy senki ne próbálja ki otthon!

Szerző: Bódis Tamás

A figyelmetekbe ajánljuk