David Guetta szechenyi fürdő

David Guetta a Széchenyi fürdőből zenélt, tarolt a BTS – íme az MTV-gála díjazottjai

Mások mellett a BTS-t, Lady Gagát, a Coldplayt, David Guettát és Cardi B-t is díjazták az MTV Europe Music Awards (EMA) vasárnapi rendhagyó gáláján, amelyet a járványhelyzet miatt online közvetítettek Londonból és most első alkalommal a magyar fővárosból.


Az eseményen a koreai K-pop szupersztárja, a BTS öt jelöléséből négyet is elnyert, az öt kategóriában jelölt Justin Biebernek egy klip közreműködőjeként mindössze egyharmad díj jutott és Lady Gagának is csak egy a hét jelöléséből. A regionális jelöltek közül a rajongók szavazatai alapján a magyar győztes Dzsúdló (Juhász Márton), a hazai pop/trap színtér népszerű előadója lett (Best MTV Hungary Act).

Idén London mellett Magyarország a régióban elsőként volt társházigazdája a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített rendezvénynek. Az eseményhez kapcsolódó televíziós és online közvetítést 180 ország mintegy egymilliárd nézője követhette, a fellépések a világ minden táján zajlottak.

A magyarországi házigazda Palvin Barbara szupermodell és David Guetta világhírű francia dj-producer volt. Budapest mellett Veszprém és Esztergom is bemutatkozott az online showban. Az MTV díjátadó követői világszerte megismerhették a magyar főváros panorámáját és a Széchenyi-fürdőt, ahol David Guetta a Let's Love című slágert adta elő Raye-jel. David Guetta díjazott is lett: ő nyerte a legjobb elektronikus előadónak járó díjat.

A műsorban elhangzott, hogy a jövő évi show házigazdája a magyar főváros lesz.

Négy kategóriában győzött a BTS (legjobb dal, legjobb csapat, legjobb rajongótábor, legjobb virtuális előadás), két díjat nyert Karol G (Nicki Minaj-dzsal közösen a legjobb együttműködés, valamint a legjobb latin kategóriában). A legjobb rockelőadó a Coldplay lett, a hiphop kategóriát Cardi B nyerte.

A díjazottak közül színpadra lépett Karol G, Doja Cat (legjobb új előadó), a Little Mix (a lánycsapatot a legjobb pop kategóriában ismerték el), valamint YUNGBLUD is, utóbbi a legjobb feltörekvő előadók között. A legtöbb, hét kategóriában jelölt Lady Gaga mindössze egy díjat nyert el, igaz az a legjobb előadónak (Best Artist) járó MTV Europe Music Awards volt. Öt jelöléséből egyet váltott valóra Justin Bieber, aki Dj Khaled Popstar című klipjében szerepelt Drake-kel együtt, és ez lett a legjobb videó.

Szintén a díjátadó fellépői között volt Alicia Keys, DaBaby, Tate McRae, Jack Harlow, Sam Smith, Maluma, Zara Larsson, Madison Beer, a Why Don't We és 24kGoldn is. Az egyik kategória jelöltjeit és győztesét Lewis Hamilton Formula-1-es világbajnok autóversenyző ismertette. A műsorban megemlékeztek az elmúlt egy évben elhunyt zenészekről, köztük külön is Eddie Van Halen gitárosról is.

MTI

A figyelmetekbe ajánljuk