Most már hivatalos: új sorozat készül a Szex és New York sztárjaival

Most már hivatalos: új sorozat készül a Szex és New York sztárjaival

A Samanthát játszó Kim Cattrall semmilyen formában nem kíván részt venni a projektben.

Ahogy arról már beszámoltunk, HBO sikersorozata, a Szex és New York hat évadot és két mozifilmet ért meg. A készitők négy éve tervezik a folytatást, most pedig hivatalosan is bejelentették: a történet folytatódik. Ám lesz egy kis változás.

Az eredeti szereplőgárdából visszatér Sarah Jessica Parker (Carrie), Kristin Davis (Charlotte) és Cynthia Nixon (Miranda) is, egyedül a Samanthát alakító Kim Cattrall nem kíván részt venni a forgatásokon. Tudni lehet, hogy ő és Parker többször is összevitatkoztak, az összeférhetetlenség miatt pedig nem hajlandóak együtt dolgozni.

A sorozat címét is átkeresztelték és az And Just Like That…elnevezést kapta. A széria tíz részes lesz, és az 50-es éveiben járó barátnők, Carrie, Miranda és Charlotte kalandjait követhetjük majd figyelemmel. A három színésznő executive producerként is részt vesznek a procukcióban.

A filmek eddigi írója és showrunnerje, Darren Star azonban nem tért vissza, így a helyére még új munkatársat keresnek. A forgatás a tervek szerint tavasszal kezdődik New Yorkban, habár a premiert egyelőre nem lehet tudni - írja a Hollywood Reporter.


A figyelmetekbe ajánljuk