Nedum Onuoha

Jászír al-Rumajján szaudi milliárdos lett a Newcastle United új tulajdonosa, egyik napról a másikra az egyik leggazdagabb klubbá téve az angol csapatot. A The Athletic-en Nedum Onuoha, a Manchester City egykori játékosa elmesélte, hogyan is néz ki egy ilyen szituáció belülről.


Nedum Onuoha a Manchester City akadémiájáról került fel a felnőtt csapatba 95 mérkőzést játszva a csapat mezében. Akkor is az angol klubot erősítette, amikor az összeomlás szélén volt, miután akkori tulajuk, Thaksin Shinawatra egykori thai miniszterelnök vagyonát befagyasztották. Majd az anyagi csőd közepette váratlanul a világ leggazdagabb klubjában találta magát, miután felvásárolta a Cityt Mansour bin Zayed Al-Nahyan sejk.

Szóval ha valaki, ő pontosan tudja, milyen megélni azt, amit most a Newcastle United játékosai élnek meg az új tulajdonos, Yasir bin Othman Al-Rumayyan érkezésével, akinek a vagyona emberi ésszel felfoghatatlan. Éppen ezért leírta, hogyan élte meg ezt ő anno.

Na de mire lehet számítani most? Télen jön az összes nagy sztár és kicserélik pikk-pakk a keretet egy világválogatottra? Onuoha szerint egyáltalán nem érdemes erre számítani, éppen ezért nyugalomra inti a játékosokat. Szerinte ugyanis lesznek többen, akik még hosszú évekig meghatározó játékosai lesznek a Newcastle-nek, ahogy az történt esetükben is. Különösen ha fiatal játékosokról van szó.

Ha visszatekintek az első szezonomra a City felvásárlásakor, nagyon boldog emlékeim vannak róla, meg sok más fiatal játékosnak is azokból az időkből. Az volt életem legjobb szezonja a klubnál. Az volt a 22 éves Stephen Ireland legjobb szezonja is a Citynél. Micah Richards 50 meccset játszott abban az évben 20 évesen. Joe Hart több, mint 30 meccsen védett 21 évesen. Nagyon jó szezonunk volt csapatként, fiatal játékosokra építve, 10. helyen végezve, negyeddöntőig menetelve az UEFA Kupában.

Szerinte ha a tulajdonosoknak komoly a szándéka, a klub új identitását arra építik, ami már eleve ott van. Az új érkezők pedig nem feltétlenül fognak hosszú ideig a klubnál maradni.

Néhány érkező nem maradt sokáig a csapatnál, szóval ha fiatal játékos voltál és megvolt benned a potenciál, akkor része lehettél az új, alakuló identitásnak a klubnál. Ha az edző kedvelt téged, te lehettél a következő Vincent Kompany.

Ugyanakkor nagyon furcsa megélni, hogy egyik nap még egy középcsapatban játszik az ember, másik nap pedig egy szupertszárral jár közös edzésekre. A tulajdonosváltás az átigazolási időszak utolsó napján ment végbe, így csak egy új érkező volt, az akkor rekordért a Real Madridtól igazolt Robinho.

Számunkra elképesztően szürreális volt az egész, mert Robinho a Real Madrid világsztárja volt, a Barcelona riválisa, nagyjából kora Neymarja. Nézted a tévében, ahogy az El Classicokon fekteti a védőket, a Manchester City meg hozzá se szagolt akkoriban ahhoz a szinthez.

Mint mondta, az ilyesmitől azonnal megnőnek az elvárások, viszont attól még ugyanaz a csapat maradtak, mint korábban, csak volt egy Robinhojuk. De nem egy csapatnyi Robinhojuk.

Ugyanakkor ami azonnal változott, az a csapat infrastruktúrája. Onuohának van egy igen jellemző sztorija, miféle változások is mennek végbe ilyenkor és mennyire gyorsan.

Emlékszem egy válogatott szünetre abban a szezonban. Egy egy emeletes konditermünk volt. És egy 10 napos válogatott szünet alatt teljesen újjáépítették az egészet, hozzáadva még egy extra emeletet is. Ott voltam és végignéztem és teljesen el voltam képedve. Meg kell hagyni, az új tulajdonosok nem csak játékosokra költöttek. Az első évben több változás történt infrastruktúra szempontból, mint játékosok terén.

Ugyanakkor az öltözőben minden játékos máshogy éli meg a váltást, különösen az átigazolási időszakhoz közeledve. Ami pedig óriási változás ilyenkor, hogy ha egy drágán igazolt játékos érkezik valakinek a posztjára, akkor egészen biztosan padra fog az illető kerülni az új sztár miatt, mert így működik ez a futballban.

Az a játékos, akire nagyon sok pénzt áldozott egy klub, annak rögtön játszania kell, ha pedig kevésbé megy neki a játékos, akkor is játszania kell, hátha idővel menni fog neki a játék. Éppen ezért hiába játszott valaki hónapokig jól, ha érkezik egy nagyobb név drágán a helyére, bajban lesz a pozíciója.

Ha valaki x összegért érkezik, akkor az a minum, hogy lehetőget kap bizonyítani az árát. Az pedig általában valakinek a kárára szokott történni, talán olyan valakinek a kárára, aki már bizonyította korábban az értékét. Ez a kulcs dolog a sok pénzzel rendelkező kluboknál. Ha egy játékos ingyen érkezik, mindig padon hagyhatod. De a pénz beszél. Amikor elkezdesz egyre több és több pénzt költeni rá, hogy levadássz játékosokat, ahelyett, hogy csak rámennél azokra, akik eleve távozni akarnak onnan, ahol éppen játszanak, akkor rögtön minden másként működik.

A figyelmetekbe ajánljuk