méh

Méhfajtából több van, mint emlősből vagy madárfajtából. Na de hol van a legtöbbféle? Már ezt is tudjuk!




A világon jelenleg többfajta méh él, mint madárfajta és emlősfajta együtt, megközelítőleg összesen 20 ezer. Ugyanakkor az eddig rejtély volt, hogy méhfajta szempontból melyik a legbiodiverzebb ország, egészen mostanáig. Szingapúri, kínai és amerikai kutatók összefogásával ugyanis létrejött az első méhtérkép, amire elég ránéznünk, hogy megállapítsuk, az Egyesült Államokat a világ méhdiverzitásnagyhatalma. Ehhez pedig csak csekély 5,8 millió nyilvános adatot kellett átnézniük.

méhdiverzitás,térkép, minél melegebb színnel van jelölve az adott térség, annál diverzebb

Current Biology

Egészen érdekes dolgokra is bukkantak egyébként a térkép összeállítása során. A legtöbb állatra és növényre igaz, hogy általában minél távolabb kerülünk a sarkoktól és minél közelebb a trópusokhoz, annál többfajtát találunk belőlük. Ez alól a méhek fura módon kivételek, ugyanis esetükben pont fordítva igaz furcsa módon. A magyarázat az erre egyébként az, hogy a trópusok fái kevés táplálékkal szolgálnak zümmögő kis barátainknak, ellenben a kevésbé erdős, de sűrű növényzettel rendelkező helyek. Emellett a nedvességet se szeretik a hangyákkal ellentétben mondjuk, amikből a trópusokon találunk a legtöbbet.

(Forrás: Big Think)

A figyelmetekbe ajánljuk