
Zenészcsaládban nőttél fel, a szüleid karmesterek, a nagyszüleid karnagyok voltak, és te is a művészi pályára léptél. Ha a pályaválasztásban nem lázadtál is, a szabadságod kivívása hogyan jelent meg kamaszkorodban?
Medveczky Balázs Tizenéves koromban a családomban egyszerűbb útnak láttam, ha elkerülöm a konfliktusokat. Pedig szerintem egy gyerek akkor szabad, ha ezeket megengedi magának. Tizenhat-tizenhét éves koromtól kezdve persze elkezdtem kocsmákba járogatni, volt barátnőm is, de nem festettem be vagy nyírtam le kopaszra a hajam. Nem a szüleimmel, inkább az addigi énemmel szemben lázadtam. Ma már inkább a kiszolgáltatottság ellen van bennem lázadás. A szabadságot nagyra tartom, és azt gondolom, hogy semmi sem ér annyit, hogy ezt elengedjem.
Te vagy „a magas lány a tévéből, aki szeret magáról egyes szám harmadik személyben bemutatkozást írni” – olvashatjuk rólad a Dumaszínház oldalán. Ezeken kívül mi az, amiben egyáltalán nem vagy átlagos?
Ács Fruzsina Nincs olyan, hogy valaki mindenben normális: mindenkinek vannak olyan területei, ahol magasabb fokon ég, és olyanok, ahol alacsonyabb szinten teljesít – így jön ki a középérték. Én talán abban térek el leginkább a normálistól, hogy egyáltalán nem tudok unatkozni. Ezt nem úgy kell érteni, hogy hasznos, aktív cselekvésbe fojtanám a felesleges energiáimat, Isten ments! Egyszerűen az átlagosnál kevésbé tudom kikapcsolni az agyam, nem igazán tudok belemerülni valamibe, ami egy síkon mozog. Ha bármilyen monoton munka vár rám, ki kell találnom egy játékot vagy módszert, hogy egyáltalán el tudjam végezni a feladatot.

Sokáig az épek között versenyeztél, évekkel később lettél parasportoló. Milyen érzés volt egy hasonló, mégis más világba csöppeni?
Ekler Luca A mai napig versenyzem ép sportolók között, emellé jött a parasport. Az épek között egyre inkább úgy éltem meg, mintha egy lépéssel hátrébbról indulnék, mint a többiek. Nagyon nehéz volt úgy elkezdeni a versenyt, hogy tudtam, nem nyerhetek. Azt éreztem, hogy nem teljesen tartozom abba a közegbe, és a fogyatékosságom olyan, mintha egy titkot cipelnék magammal… 2017-ben egy véletlennek köszönhetően találtam rá a parasportra, és kezdtem el hozzám hasonló atlétákat megismerni. Már a legelső nemzetközi paraatlétikai versenyen éreztem, hogy ide tartozom, mintha hazaértem volna. Megtaláltam azt a közeget, ahol felszabadultan tudtam versenyezni, beszélgetni a versenytársaimmal arról, amiről igazából egész gyerekkoromban senkivel – ugyanis nem nagyon találkoztam hozzám hasonló fogyatékkal élő emberekkel, főleg nem sportolókkal.
Gyakran ér kritika a regényeid durva stílusa, nyelvhasználata miatt. A mai nyelv nyers beemelését a szépirodalomba valóságábrázolásnak vagy provokációnak szánod?
Cserna-Szabó András Az erotikaábrázolás kapcsán megkaptam, hogy szexista és perverz vagyok, az erőszakábrázolás miatt, hogy túl van tolva, az általam használt nyelvezet pedig sokak számára trágár. Erre én mindig ugyanazt tudom felelni: az irodalomnak a testi szerelem vagy a háború borzalmai kezdetektől fő témái, gondoljunk csak a homéroszi eposzokra. A nyelvi határok feszegetése, az aktuális köznyelvi elemek beengedése megint csak szokása az irodalomnak, jó példa erre Boccaccio. Álszentnek tartom, amikor valaki kifogásol az irodalomban egy olyan kifejezést, amelyet valószínűleg ő is használ a mindennapokban. Ezek a szavak hozzátartoznak a mai nyelvünkhöz, és szerintem az írónak nem egy archaikus nyelven kell írnia, hanem azon a nyelven, amit beszélünk.
Szöveg: Pellek-Szakszon Réka

A szereplők további válaszait és a róluk készült fotókat keressétek a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
Olvasd el ezt is!
