Tűz, erő, tánc. Mi jut eszébe először ezekről a szavakról?
Dr. Lőrinc Katalin Ebben a háromszögben az erő, az energia a központi fogalom. Kicsit közhelyszerű a táncot a tűzhöz hasonlítani, hiszen olyan sokféle lehet: lehet víz, de lehet akár levegő is. Ezek az elemek inkább egy táncos karakterét mutathatják meg.
Nem véletlenül tettem fel ezt a kérdést – hogyan fonódik össze az életében a három fogalom?
Katalin Az életemben nemcsak a tánc kapcsán, hanem minden más szempontból is az erő, az energia segített át különböző helyzeteken. Ha megkérdezik a táncosokat, mit jelent számukra az élet, sokan azt felelik, hogy életük a tánc. Én nem mondanám, hogy a tánc az életem. Nekem ez egy lehetőségként, egy formaként adódott, amelyben meg tudok nyilvánulni, de nagyon sok minden másban is ott vagyok: abban, ahogy az emberekhez kapcsolódom, de abban is, ahogy megöntözöm a virágomat (vagy éppen hagyom szegényt elszáradni).
Milyen viszonyban van egymással a belső erő és a tánc légiessége, szenvedélyessége?
Katalin Ha azt a szót halljuk, hogy erő, egy izomembert képzelünk el, vagy magát az erőfeszítést, holott az erő változó: van, hogy áramlik, máskor szaggatottan halad, meg-megáll. A folyamatos áramlása is történhet több vagy kevesebb erőbefektetéssel. Ezenkívül a táncostól is függ, hogy éppen miben van benne, mire gondol, milyen képzeteket társít a mozgáshoz, és ehhez kapcsolódik egy bizonyos erőszint.
A későbbiekben hogyan alakult át a lázadásmotívum az életében?
Katalin Gyerekként megéltem a lázadás különböző szintjeit, de ahogy bekerültem a Balettintézetbe, az ottani külső szabályokat beépítettem saját magamba. Közel tíz évig nulla lázadással jártam az intézetbe. Apám azt mondta, úgy viselkedem, mintha a saját tanárom lennék. A szigor önmagammal szemben egészen addig tartott, amíg egyszer csak eldöntöttem: mégsem leszek balerina, nem nekem való ez a balett-mesevilág, nem szeretném állandóan azt mutatni a színpadon, milyen szép, könnyed, kecses és boldog vagyok. Egyébként érdekes dolog ez a lázadás. Hoztam olyan döntéseket, amelyek kívülről valóban lázadásnak tűnhettek, nekem azonban magától értetődő volt a következő lépés. Akkor már nem a lázadás motiválta azt, hogy nem oda mentem, ahova elvárták volna, hanem az ösztöneim: a gyomromban éreztem, merre vezet az utam.
A Balettintézet merev falai között a hetvenes években elmondása szerint csoda volt, hogy a London Contemporary Dance School tanára egy teljes hétig Graham-technikát tanított a diákoknak. Akkor is volt egy gyomorból jövő érzése, hogy ez lesz a következő lépés?
Katalin Először azt gondoltam, hogy ez valami nagyon más. A Graham-módszer azzal kezdődik, hogy leülünk a földre, onnan indulnak a mozdulatok. Aki balettet, néptáncot, keringőt és más hasonló táncot tanul, végig a két piskóta-lábán mozog (vagy van, hogy csak az egyiken). Próbáltam tapogatózni ebben az új világban, de az impulzus itt nem tőlem jött, hanem a tanártól, aki azt mondta, menjek ki a londoni iskolájukba tanulni. Nekem pedig tátva maradt a szám: „biztos, hogy rám gondol?” Ez aztán kapaszkodó lett számomra, hogy megtaláljam a saját utamat anélkül, hogy el kelljen dobnom bármit is, amit odáig megtanultam.
Szöveg: Pellek-Szakszon Réka
A teljes interjút keressétek a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
Olvasd el ezt is!