Mélyből felzengő – Beszélgetés Urbányi Zórával

A zene úgy táplálja, élteti az embert, ahogy a víz a természetet. Hogy tudsz kapcsolódni ehhez a gondolathoz?

Urbányi Zóra A víz éltet, lehet úszni benne, a felszínén lebegni, de el is tud sodorni vagy lehúzni a mélybe. Van olyan zene, ami nagyon mélyre visz, és van, ami a felszínen tart. Van, ami a testünket sodorja magával, és van, ami az érzelmeinkre hat és belülről táplál. Valószínűleg mindegyikre szükségünk van, mindegyik életmentő tud lenni. Nekem voltak olyan időszakok az életemben, amikor azzal a zenével, amely a felszínen tart, nem tudtam mit kezdeni, izgalmasabbnak éreztem a mélységet, az ismeretlent.

Az életed kapcsán hogyan állítanád párhuzamba a vizet és a zenét?

Zóra Nekem az alkotás a víz, a zene a levegő.

Mit jelent számodra a víz? Milyen tapasztalatok, érzések, gondolatok kötnek ehhez az ősi elemhez?

Zóra A víz valamennyire idegen és ismeretlen nekem, de ez talán azért van, mert egyből a vad Los Angeles-i óceánpartra gondolok, amelynek még mindig csak csendes megfigyelője vagyok. Egyre jobban vágyom abba a végtelenbe is, mint szerintem egy kicsit ösztönösen mindenki. A Duna-partnál azonban nincs szebb, főleg este, amikor a város fénye tükröződik benne. A természet csendesebb oldalához jobban tudok kapcsolódni: most inkább az vagyok, aki a Duna-parton ül.

Ahogy a víz különböző formái (például a folyó és az eső), úgy a zene is lehet hangos, elsöprő, vagy éppen ennek az ellentéte: csendes, lassú, elmélyülő. A zenéd hogyan épül fel a csendek és a hangok összességéből?

Zóra A legtöbb dalomnál egyszerűen nem tudom elkerülni, hogy a csendből, vagyis a földről, a mélyből induljon, és onnan jusson el az egekig. Ettől a hangzásvilágtól érzem, hogy egy dalnak átütő ereje van, és meg tud nyitni valamit. A zenében sokszor a csend fontosabb: amikor elveszed a hangokat, akkor mindenki odafigyel, a jelenlét sebezhetővé válik, és ilyenkor különösen számít, hogy utána hogyan jelenik meg újra a hangzás. Most éppen a magyar dalaimon dolgozunk, és most jöttem csak rá, hogy sok dalban a vonósok megjelenése hozza létre azt a hatást, amit én keresek. Kicsit furcsa, hogy ez eddig nem tűnt fel, de közben szívesen megtartanám azt a képességet, hogy egyben halljam a zenét, ne külön-külön a részeit.

Mikor van szükséged csendre, és mikor inkább arra, hogy hangok sokasága vegyen körül?

Zóra Nekem egy napon belül van szükségem csendre és az ellentétére is. Jót tud tenni, ha kimegyek az utcára, és van rajtam kívül élet, visz a sodrás, én pedig vele tartok. Olykor nem tudatosul bennem, hogy csendre volna szükségem, pedig amikor befelé figyelek, sok minden történik bennem.

Ha jól tudom, az első emlékeid közé tartozik, hogy mindenhol gátlástalanul énekelsz. Mikor érezted először tudatosan, hogy számodra a zene a legtáplálóbb forrás, és hogy alakult át azóta a kapcsolatotok? Milyen mérföldköveket tudnál kiemelni erről az útról?

Zóra Izgalmas, ahogy kérdezed, a zenét megszemélyesítve, mert erről az jut eszembe, hogy ez egy oda-vissza, kölcsönös kapcsolódás. Amikor úgy alkotok, hogy teljesen egyértelmű, hogy ez most jön, és nem is tudom, honnan, csak engednem kell, utána pedig visszamenni oda, abba az érzésbe, és kitalálni, hogy mi akar lenni – ez olyan, mint egy küldetés.19 évesen költöztem Los Angelesbe, ami a fejemben összemosódik időben az alkotói korszakom kezdetével. Ekkor jöttem rá, hogy létezik dalírás, és ezt teljesen meg tudtam nyitni magamban. Az első magyar dalom, a Mámor születése és az akörüli időszak egy fontos állomás volt: sok dalom, amelyeket ma is játszom, onnan indult. A következő mérföldkő az első saját koncertem volt itthon, a Magyar Zene Házában: amikor a zeném és a hallgatók először kapcsolódtak össze. Itt derült ki, mennyit tud adni a közönségnek és nekem is egy ilyen kapcsolódás.

Szöveg: Pellek-Szakszon Réka

A teljes interjút keressétek a Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.