Mestersége címere: T. F. – beszélgetés Törőcsik Franciskával

Nagyon szép íve van a pályádnak – mennyire tervezted tudatosan, és milyen mértékig hagytad, hogy a lehetőségek megtaláljanak?

Törőcsik Franciska Alapvetően tudatos tervező vagyok, de ebben a szakmában teljesen felesleges előre tervezni: mindig közbejön valami váratlan, ami keresztülhúzza az ember számításait. Úgyhogy ehhez próbálok már egy ideje hozzálazulni. Felkészült vagyok, de kellett hozzá szerencse is, hogy az elmúlt években enny minden összeálljon. Pszichésen ebben az életkorban jobban bírom a terheket, és szakmailag is talán most jutottam el oda, hogy a legtöbbet tudom nyújtani az embereknek.

Hat-hét éves korodban, amikor elkezdtél Földessy Margit Drámastúdiójába járni, ilyennek képzelted a színészlétet?

Franciska Nem volt elgondolásom arról, milyen színésznek lenni. A szüleim nagyon sokrétűen képeztek minket: tanultam zongorázni, lemezeket hallgattunk, filmeket néztünk, de színházba nem nagyon jártunk. Azt tudtam, hogy a Színművészeti Egyetemre bekerülni nagy dolog, és hogy Földessy Margittól sokan bekerülnek. Arról viszont fogalmam sem volt, hogy ez mivel jár, vagy hová lehet eljutni ezzel a hivatással.

Amikor manapság döntened kell, hogy egy kasszasikergyanús, közönségfilm kategóriába sorolt mozit vagy egy kisebb költségvetésű művészfilmet vállalj el, a tudatos tervezésnek azért be kell kapcsolnia.

Franciska Pályakezdőként jobban féltem attól, hogy egy-egy munka milyen megítélést kap majd, mit szólnak hozzá az emberek, hogy részt veszek benne. Az utóbbi években viszont filmes ajánlatot nem mondtam vissza, csak ha nem lehetett összeegyeztetni egy másik forgatással. Igaz, hogy volt néhány casting, ahol éreztem, hogy ez nem az én szerepem, és nem is kaptam meg, de alapvetően mindent elvállaltam, amiben lehetőséget láttam – amikor a sztori alapján úgy tűnt, hogy jó lesz.

A közelmúltban azért inkább a nagy produkciók voltak többségben.

Franciska Minden castingra elmentem, amire hívtak és végül ezek a produkciók találtak meg. A Hogyan tudnék élni nélküled?ről eleinte nem tudtuk, milyen kaliberű lesz, a casting idején még nem volt meg a támogatás hozzá. Azt persze tudtam, hogy zenés film készül, tehát biztosan szélesebb közönséget céloz meg, nagyon tetszett a forgatókönyv, de arra nem számítottam, hogy rekordokat döntöget majd. A Hunyadi rögtön nagyszabásúnak ígérkezett: úgy éreztem, hogy mély, összetett, nagy ívű szerep, és nagyon hívogatott. Nálam mindig a történet az első, nem az, hogy mekkora a produkció.

Azóta a Hogyan tudnék élni nélküled? második részét is leforgattátok. Most jöhet egy kis pihenés?

Franciska Már csak nevetek magamon, amikor elhiszem, hogy most nyugodtabb időszak jön, mert az elmúlt három évben ez sosem következett be. Most mégis úgy képzelem, hogy kicsit csendesednek körülöttem a dolgok – sőt remélem is. Nagyon szép munkákban vettem részt, de nem akarom kipörgetni magam; szeretnék egy kicsit visszatöltődni. A Magyar menyegző is épp akkor érkezett az életembe, amikor szerettem volna kicsit visszavonulni. De a sztori és az, amit elmondhatunk általa, annyira tetszett, hogy benne akartam lenni.

Sok sikeres ember mondja, hogy a tehetség kevés, ha valaki nem teszi bele a munkát, a gyakorlást. Nálad milyen arányban számít a tehetség és a befektetett munka?

Franciska Nem tudom elképzelni, hogy a tehetség önmagában elég legyen. Hiába tudok énekelni, ha nem tanulom meg a szöveget, vagy nem gyakorlom be a dalt, a nézőnek nem lesz élvezhető az előadás. Befektetett munka nélkül nem megy. És ott van a szerencsefaktor is. Nálam talán egyharmad tehetség, egyharmad munka és egyharmad szerencse a képlet. Ez nyilván mindenkinél eltérhet.

Szöveg: Tiefenthaler Eszter

A teljes interjút keressétek a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.