Úgy tűnik, hogy a zene és a hangok csak akkor csökkentik az egerek fájdalmát, ha meghatározott hangerőn szólnak.
1960-ban egy Wallace J. Gardner nevű bostoni fogorvos arról számolt be, hogy egy szokatlan technikát alkalmazott betegei fájdalmának csillapítására. Ahelyett, hogy dinitrogén-oxidot használt volna, vagy helyi érzéstelenítőt fecskendezett volna be, Gardner egy fejhallgatót és egy kis hangerőszabályzó dobozt adott a pácienseinek, mielőtt nekilátott volna kihúzni a rothadt fogakat. Gardner azt állította, hogy ő, valamint más fogorvosok az országban 5000 fogászati beavatkozást hajtottak végre, amelyek során zenét és zajt használtak fájdalomcsillapító hatás kiváltására, és ezen beavatkozások 90%-ában nem volt szükség további érzéstelenítésre. Gardner azt feltételezte, hogy az agy hallórendszere kellemes zene hallgatása közben hat a fájdalomrendszerre.
Még mindig nem volt világos, hogy ez hogyan történik. Több mint 60 évvel Gardner beszámolója után az idegtudósok két nyomot fedeztek fel azzal kapcsolatban, hogy a hang hogyan blokkolja a fájdalmat: a zene hangereje és egy meglepő áramkör az agy hang- és fájdalomfeldolgozó régiói között. Gardner jelentése óta a tudósok és az orvosok felfedezték, hogy a zene és a hangok számos fájdalomcsillapító tulajdonsággal rendelkeznek. Segítenek például csillapítani az akut fájdalmakat, például a műtétek és a szülés során fellépő fájdalmakat, valamint a hosszú távú betegségek, például a rák okozta krónikus fájdalmakat. Bár egyértelmű, hogy a hangok csökkenthetik a fájdalmat, egy kínai és amerikai idegtudósokból álló csapat azt akarta meghatározni, hogy a hangok hogyan csökkentik a fájdalmat, mivel ez új stratégiákat tárhat fel a fájdalom kezelésére.
Ehhez azonban manipulálni kell a neuroáramköröket, amit az embereknél általában elítélnek. Ezért a csapat úgy döntött, hogy egereket használ a vizsgálathoz. Bár kézenfekvő megoldásnak tűnik, a rágcsálók felhasználása annak vizsgálatára, hogy a zene hogyan csökkenti a fájdalmat, kihívást jelent, főként azért, mert nem ismert, hogy az állatok hogyan érzékelik a zenét. Ezért a kutatóknak először azt kellett megállapítaniuk, hogy a zene egyáltalán kivált-e fájdalomcsillapító hatást az egerekben. Háromféle hangot játszottak le gyulladásos fájdalommal küzdő egereknek: egy szimfonikus zenedarabot (Bach Réjouissance), Bach szimfóniájának egy kellemetlen remixét és fehér zajt. A kutatók azt találták, hogy mindhárom hang csökkentette a fájdalomérzékenységet, de csak akkor, ha a hangokat 50 dB-en játszották le (ami egy könyvtári csendes beszélgetés hangereje). Ez a megállapítás váratlan volt. A fogászati eljárások zajosak.
Az 50 dB-en játszott zenét elnyomná a fúrók zümmögése, a fémtálcához csapódó fémszerszámok zörgése és a nyálelszívó hanyag szívása. A kutatók egy viszonylag csendes laboratóriumban végezték a vizsgálatot (a környezeti zaj körülbelül 45 dB volt). Azt gyanították, hogy a zene hangereje kevésbé fontos, mint a zene és a környezeti zajok hangereje közötti különbség. Ezért 57 dB-re emelték a szoba környezeti zajszintjét, és azt találták, hogy a fájdalomérzékenység csökkent, amikor a zene 62 dB-en szólt. A környezeti hangerőt 30 dB-re csökkentették, és csak a 35 dB-en játszott zene váltotta ki a fájdalomcsökkentő hatást. Úgy tűnt, hogy a hang csak akkor csökkenti a fájdalmat, ha a környezeti zajnál valamivel hangosabban játszották. Miután kimutatták, hogy a hangok képesek csökkenteni a fájdalmat egerekben, a kutatók megkezdték a megfoghatatlan fájdalomcsillapító idegpálya keresését.
Az egerek hallókéregébe (a hangokkal kapcsolatos információkat fogadó és feldolgozó agyi régió) nyomkövető festéket fecskendezve a kutatócsoport feltárt egy olyan útvonalat, amely a hallókéreg és a talamusz - az olyan érzékszervi jelek, mint a hang, az ízlelés és a fájdalom feldolgozásának reléállomása - között teremt kapcsolatot. Minden érzékszerv közvetlen kapcsolatban áll a talamussal. Ez a kapcsolat azonban szokatlan volt. Azt várnánk, hogy a zenehallgatás fokozza a hallókéreg és a talamusz közötti idegi kommunikációt. Az újonnan felfedezett idegi kapcsolat azonban leállította az információátvitelt, amikor alacsony hangerejű zene szólt. Hogy megerősítsék, hogy ez az idegpálya részt vesz a fájdalom elfojtásában, a csapat blokkolta az aktiválódását.
Ennek eredményeképpen az egerek láthatóan kevesebb fájdalmat éreztek, még zene nélkül is. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az alacsony hangerejű hangok tompították a közvetlen kommunikációt a hallókéreg és a talamusz között, és ezzel a talamuszban lefojtották a fájdalomfeldolgozást. A kutatók elismerték, hogy a zene által kiváltott fájdalomcsillapítás hátterében álló neurális mechanizmusok az embernél kétségtelenül bonyolultabbak, mint az egereknél. A hallókéreg és a fájdalomfeldolgozó régiók közötti kapcsolatok azonosítása azonban felgyorsíthatja a zene által kiváltott fájdalomcsillapítás vizsgálatát. A jövőben ezek az eredmények ösztönözhetik a fájdalom kezelésére szolgáló alternatív beavatkozások kifejlesztését.
(Forrás: BigThink)
