Törőcsik Mari festményét is elárverezik a több klasszikus művet is felvonultató aukción

Törőcsik Mari festményét is elárverezik a több klasszikus művet is felvonultató aukción

Törőcsik Mari hagyatékából kerül kalapács alá Mednyánszky László monumentális, Alkonyati táj című festménye a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján. Az őszi tájkép - amely egykor Törőcsik Mari és Maár Gyula nappaliját díszítette -, 12 millió forintos kikiáltási árról indul. A klasszikus műveket felvonultató árverés egy másik, filmvilághoz köthető szenzációja Tihanyi Lajos Hegyes táj című alkotása, amely a legendás Korda-testvérek gyűjteményében szerepelt.

Május 17-én tartja 72. Tavaszi árverését a Virág Judit Galéria, amely számos különlegességet tartogat a gyűjtők számára.

Törőcsik Mari és Maár Gyula nappalijának falát díszítette az a Mednyánszky László tájkép, amely most 12 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket. A olajfestmény a tájábrázolások mesterének számító festőóriás egyik különleges hangulatú, monumentális alkotása.

Törőcsik Mari és Maár Gyula, mögöttük Mednyánszky László festménye

Törőcsik Mari és Maár Gyula 1972-ben házasodtak össze, és a Kossuth-díjas rendező haláláig, 2013-ig éltek együtt. A művész házaspár sokat dolgozott együtt, legnagyobb közös sikerük az 1976-os Déryné, hol van? című film, amit Maár írt és rendezett, és amelyért Törőcsik elnyerte a legjobb női színésznőnek járó Arany Pálmát a cannes-i filmfesztiválon. Törőcsik Mari 2021-ben hunyt el.

Mednyánszky László tájképe

A film- és a showbusiness világa az aukció egy másik festményének történetében is fontos szerepet kap. Tihanyi Lajos Hegyes táj (1911) című képe a siket festőzseni egyik kedvence volt. Tihanyi a számára legkedvesebb alkotásoktól csak nehezen, hosszas unszolásnak engedve és magas áron tudott megválni. A kedvenc műveket akár évtizedeken keresztül is futtatta a különböző tárlatokon. Tihanyi a Hegyes tájat az 1912-es budapesti debütálás után Bécsben is bemutatta, majd első amerikai kiállítására San Franciscóba vitte, ahol csak négy jelentős festménnyel jelentkezhetett. Később a Brooklyn Múzeumot is megjárta a kép, amit aztán eladott Sir Alexander Korda filmrendezőnek, de az első monográfiájába még ekkor is beszerkesztette.

Tihanyi Lajos – Hegyes táj

A Korda fivérek – Sándor (Alexander), Vince és Zoltán – a filmipar történetének nagy hatású, legendás alkotói, emellett pedig lelkes műgyűjtők is voltak. Tihanyi Lajost személyesen ismerték, barátságuk talán már Budapesten elkezdődött, azonban Párizsban mélyülhetett el.

A rajongás mindkét fél részéről adott lehetett, mert a Korda-testvérek mecénásként és vásárlóként is feltűntek Tihanyi életében, a festő pedig rajongott az akkor már világhírű alkotók filmjeiért

– mondta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Alexander Kordához olyan jelentős Tihanyi-képek kerültek, mint az utóbbi évtizedek aukcióin szenzációként szereplő 1912-es Bölöni portré, az 1911-12-es Kompozíciós vázlat és az 1917-es Akt stúdium, amelynek árverésre bocsátásakor a festmény hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré is előkerült. Az említett művek kivétel nélkül a Virág Judit Galériában aukcióin adták el. A Hegyes táj kikiáltási ára 40 millió forint.

A klasszikus műveket felvonultató aukciót május 17-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban. Többek között egy rendkívül ritka Nemes Lampérth József festmény, Rippl-Rónai József, Vaszary János és Scheiber Hugó alkotásai is kalapács alá kerülnek.

A május 17-i aukciót követően a Virág Judit Galéria május 18-án tartja időzített online grafikai aukcióját. Az összes művet május 4-16. között bárki megtekintheti ingyenesen a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)


A figyelmetekbe ajánljuk