Ez a népszerű műalkotás több mint 75 évig fejjel lefelé volt kiállítva

Ez a népszerű műalkotás több mint 75 évig fejjel lefelé volt kiállítva

A helyi kurátor szerint Mondriaan New York City 1 (1941) című festménye az első nyilvános bemutatása óta fejjel lefelé áll.


Az Evolution című Piet Mondrian-kiállításon a németországi Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen K20 múzeumban Susanne Meyer-Büser kurátor bejelentette, hogy a New York City 1 (1941) című műve azóta fejjel lefelé van kiálltva, mióta először láthatta a közönség.

A kurátor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első nyomot, hogy a festményt, – amely a hasonló nevű New York ragasztószalagos változata – rosszul akasztották fel, a művész műterméről 1944-ben, nem sokkal halála után készült fénykép adta.

A fotón a New York City 1 látható egy festőállványon, amelynek tetején a szorosan egymáshoz csoportosított sárga, kék és fekete csíkok láthatók.

Piet Mondriaan, New York City 1

commons.wikimedia.org

Az alkotást először 1945-ben mutatták be a New York-i Museum of Modern Artban. Akkor is a sűrű csíkcsoportosulás a mű alján volt látható, nem pedig a tetején. A kurátor azt is hozzátette, hogy a Mondrian műtermében készült fényképen túl más bizonyítékkal is rendelkezik. Úgy véli, hogy a művész felülről lefelé haladva dolgozott, gondosan egymásra rétegezve a szalagcsíkokat, meghatározott módon összeszőve őket, ami sokkal nehezebb lenne, ha alulról felfelé dolgozna.

A kép jelenlegi tetejénél a szalag durván elszakadt, és nem éri el a vászon szélét, ez is annak a jele, hogy Mondrian valószínűleg felülről lefelé dolgozott.

Ha megfordítom a művet, azt kockáztatom, hogy tönkreteszem. De talán egyáltalán nincs is helyes vagy helytelen irány?

– mondta Meyer-Büser.

A New York City 1 azonban nem az egyetlen mű, amit a MoMA állítólag rosszul állított ki. 1961-ben, a múzeum Henri Matisse műveiből rendezett kiállításán egy Genevieve Habert nevű tőzsdeügynöknek feltűnt, hogy a La Bateau című papírkivágás fejjel lefelé van felakasztva. Sem a múzeum munkatársai, sem a 116 ezer látogató, illetve a művész fia, Pierre sem vette észre a hibát.

(Robb Report)

A figyelmetekbe ajánljuk