Vilmos herceg.

Vilmos herceg nem akármilyen videóhívást indított – a rajongók padlót fogtak

Vilmos herceg alaposan lesokkolt egy csapat diákot, miután egy meglepetésszerű videóhívás során viccelődött velük.


A furcsa, mégis kedves történet úgy kezdődött, hogy a gimnazisták éppen ebédszüneten voltak, amikor a leendő király egyszer csak felhívta az egyiküket.

Erre azután került sor, hogy Vilmos meglátogatta az egészségügyi és mentőszolgálat dolgozóit Ipswichben – és egy hölgy, aki a mentőállomáson dolgozik, a herceg mellett ülve felhívta a fiát.

Ez is érdekelhet: A testbeszéd-szakértő szerint Vilmos furcsán viselkedik

Az egyik „szemtanú”, a 18 éves Hannah Wickison elmondta, hogy a meg nem nevezett fiúval és barátaival üldögélt az iskolában, amikor Vilmos telefonált. Meglepő módon a herceg igen jókedvű volt, és azonnal elkezdett viccelődni a gyerekekkel.

Wickinson szerint például az egyik barátjukat – akinek vörös haja van – Ed Sheeranhez hasonlította.

A lány ezt nyilatkozta az esetről:

Csak nevettünk mindenen, amit mondott, mert nem tudtuk, mit mondjunk. Megkérdezte tőlünk, hogy Ed Sheeran barátai vagyunk-e, mivel az egyik barátunknak vörös haja van.

A diákok hamar szétkürtölték a nem mindennapi hívás hírét, azonban a haverok nagy része azt hitte, hogy átverés az egész.

Néhányan nem hitték, hogy valódi, és azt gondolták , hogy ez egy Vilmost ábrázoló filter

– mondta a lány.

Wickinson a rögzített videóhívást aztán feltette a TikTok-ra, ahol három nap alatt több mint 600 000 megtekintést ért el.

A sztoriról később kiderült, hogy tényleg igaz, hiszen Vilmos utazását az East Suffolk and North Essex NHS Foundation Trust is megerősítette.

Forrás: Mirror

A figyelmetekbe ajánljuk