Shaun Botterill/Getty Images
március 11., 2026  ●  Kultúra

Úgy tűnik, Vilmos és Harry között nem fog egyhamar helyreállni a béke

Vilmos és Harry kapcsolata továbbra is feszült, és ez a beszámolók szerint még egy jó ideig így is maradhat. Bár Sussex hercege többször is nyitott családja felé az elmúlt években, a jeget egyelőre nem tudta megtörni közte és testvére között.

Vilmos és Harry herceg kapcsolata utóbbi 2020-as költözése és a királyi életből való kilépése után romlott meg. Az azóta eltelt években megjelent Harry Tartalék című memoárja, a sussexiek dokumentumfilmje és több interjú is, melyekben a herceg sérelmeit fejezte ki, időnként provokatív módon. Mindez csak olaj volt a tűzre: Vilmos továbbra is elhatárolódik a békétől, állítólag még a koronázására sem hívná meg testvérét.

Omid Scobie királyi író is arról számolt be, hogy a hercegek közti feszült viszony évek óta változatlan. Harry korábban több békülési kísérletet is tett, édesapjával, III. Károly királlyal tavaly szeptemberben találkozott. A „titkos béketárgyalás” fontos előrelépést jelentett, a beszámolók szerint a sussexi herceg meg is ajándékozta Károlyt. Vilmos ellenben hallani sem akar ilyesmiről, öccse közeledéseit rendre visszautasítja. Ahogy Scobie is fogalmazott:

A labda már jó ideje Vilmos térfelén pattog, de ahelyett, hogy visszaadta volna, inkább a másik irányba rúgta.

Harry célja továbbra is az, hogy lehetőséget teremtsen a továbblépésre, ahogyan azt legutóbbi jordániai útjával is jelezte. Elvárásai és kívánságai ugyanazok, ám ezekből egyelőre semmi nem valósult meg.

Vilmos és Harry 2021-ben
Fotó: Yui Mok - WPA Pool/Getty Images

Harry továbbra is arra a pillanatra vár, amikor testvére végre vállalja a felelősséget – egy alkalomra, hogy tisztázzák az addig felgyülemlett sérelmeket és továbbléphessenek

– mondta Scobie 2023-ban a People-nek. Egy friss interjújában arról számolt be, hogy a mai napig nem történt előrelépés a konfliktus kezelésében.

(Marie Claire UK)

Nyitókép: Vilmos és Harry herceg / Shaun Botterill/Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök