
Feszültség a palotában? Válságkezelőt fogadott Vilmos herceg és Katalin hercegné
A brit királyi család mindennapjait egy szigorúan felépített, profi stáb irányítja. A kommunikáció, a nyilvános megjelenések és a sajtóval való kapcsolattartás előre megtervezett rend szerint működik, a kulcspozíciókban dolgozó szakemberek pedig ritkán cserélődnek. Éppen ezért már önmagában is figyelemfelkeltő, ha új ember kerül be ebbe a zárt körbe. Az pedig végképp gyanút keltett, hogy a walesi hercegi pár most egy olyan kommunikációs szakembert igazolt, akinek a neve korábban kifejezetten válsághelyzetek kezelésével forrt össze.
A hírek szerint a herceg és felesége Lisa Ravenscroftot nevezte ki új kommunikációs menedzsernek, aki pályafutása során nagyvállalatok és vezetők mellett dolgozott akkor, amikor azok a legkellemetlenebb, legnagyobb nyilvánosságot kapó helyzetekkel szembesültek. Korábbi ügyfelei olyan szakemberként jellemezték, aki a legrosszabb napokon is képes kézben tartani a folyamatokat, és minimalizálni a károkat – írja a Marie Claire.
A szakember korábbi munkái között szerepeltek bojkottkampányok, súlyos etikai ügyek, munkahelyi botrányok és biztonsági problémák kommunikációs kezelése is. Egy nyilvánosan elérhető szakmai összefoglalóban úgy fogalmazott: ezekben az esetekben a cél mindig az volt, hogy az érintettek emberi hangon, közvetlenül azokhoz szóljanak, akiknek a véleménye igazán számít, és a lehető leggyorsabban túljussanak a krízisen.
Nem csoda, hogy a kinevezés híre azonnal beindította a találgatásokat. A királyi család az elmúlt években sorozatos botrányokon, egészségügyi aggodalmakon és belső feszültségeken ment keresztül, miközben a trónöröklés kérdése is egyre kézzelfoghatóbb közelségbe került. Egy ilyen helyzetben a hitelesség és a közbizalom megőrzése kulcskérdés, különösen annak a családtagnak az esetében, aki a jövőben az uralkodói szerepre készül.

A közösségi médiában és a bulvársajtóban sokan már újabb királyi drámát sejtettek a háttérben, ám sokak szerint az új kommunikációs menedzsert nem konkrét krízis kezelésére szerződtették, hanem egy tágabb, hosszabb távú szerepkörben számítanak rá. Eszerint a feladata nem tűzoltás, hanem a hercegi pár nyilvános szerepének újragondolása, a kommunikáció egységesítése és a jövőbeni kihívásokra való felkészülés lehet. Ettől függetlenül a döntés súlya megkérdőjelezhetetlen: a királyi udvar ritkán nyúl olyan eszközhöz, amelynek akár a neve is válságkezelést sejtet.
Hogy valóban elővigyázatosságról van szó, vagy egy közelgő nehéz időszak előszeléről, azt egyelőre senki sem tudja biztosan. Az azonban biztos, hogy a palotában minden lépést komolyan vesznek, és ha egyszer válságkezelő kerül a képbe, az sosem véletlen.
Olvasd el ezt is!