medve a Veresegyházi Medveotthonból
Fotó: Drive magazin/Tokaji Balázs

Zavartalanul töltik nyugdíjas éveiket a Veresegyházi Medveotthon mackói

Nemcsak medvék, de farkasok és oroszlánok is lakják az 1998 óta üzemelő Veresegyházi Medveotthont. Az állatkert azonban nem véletlenül viseli brummogó barátaink nevét, ez ugyanis Közép-Európa egyetlen olyan medvemenhelye, amely a világ minden tájáról fogad be mackókat – olyanokat is, akikre már a nyugdíjas évek várnak.


Az első nyolc medve 1998-ban került a Medveotthon területére, akik akkor a Veresegyházi Önkormányzat és az Állatvédő Világszervezet (WSPA) közös erőfeszítéseinek köszönhetően leltek új otthonra – derül ki a Drive magazin riportjából. A beszámolóból azt megtudhatjuk, hogy ebben a barátságos környezetben átlagosan 30-35 évig is elélnek a medvék, ami jóval magasabb élettartam, mint amire a vadonba képesek, ahol általában csak 10-15 év hosszú egy medve életciklusa.

A Medveotthon kiemelt célja, hogy az állatoknak hosszabb és kiegyensúlyozottabb életet biztosítson, figyelembe véve azokat a nehéz körülményeket, amelyek korábban sokuk életét jellemezte.

A létszám folyamatosan változik, mivel ez Közép-Európa egyetlen olyan állatkertje, amely kifejezetten medvék befogadására szakosodott.

Zsiák Norbert üzemeltetési vezető elmondása szerint létezik ugyan néhány kisebb intézmény hasonló célkitűzéssel, de jelenleg közel 200 olyan medvéről tudnak Európában, akiknek jobb körülmények között kellene élniük – és ha kell, a veresegyházi intézmény mindannyinak helyet biztosít.

Ez is érdekelhet: A kínai állatkert munkatársai tagadják, hogy állatnak öltözött embereket alkalmaznának

Az évek során a medvék mellé – természetesen külön kifutóba – más állatok is csatlakoztak: a 30 mackó mellett közel negyven farkast, tizenkét oroszlánt, de szarvasokat, hiúzokat és varjakat is megcsodálhatunk, ha az állatkertben járunk.

Az intézmény az év 363 napján várja a látogatókat, csak december 25-én és az év első napján tart zárva a hely.

A park vezetője ugyan gyerekkorában nem volt a medvék megszállottja, mára már viszont nem tudná nélkülük elképzelni az életét. Olyannyira nem, hogy az otthon területén él, így folyamatosan felügyelet alatt tudja tartani az állatkertet. Kedvenc bocsa Lilu, akivel 2015-ben, csaknem együtt érkezett új otthonába.

A figyelmetekbe ajánljuk