books in glass bookcase

Mi a közös guillotine-ban és a Csillagok háborújában? – 5 meglepő történelmi tény

Emlékszel még a történelem órákra? Lehet, hogy az emberiség múltjának legfőbb pontjait érintettétek, de biztos, hogy vannak még olyan részletek és érdekességek, amiről még nem hallottál.


Francia nők szavazati joga és Hitler

A francia nők 1945. április 29-én kapták meg választójogukat, pont egy nappal azelőtt, hogy Adolf Hitler Berlinben öngyilkosságot követett el.

Már 600 évvel a Gutenberg-biblia előtt is léteztek könyvek

A Gutenberg-biblia volt az első tömegesen gyártott könyv Európában 1455-ben. Azonban a legkorábbi fadúcnyomásos papírkönyv a kínai Gyémánt szútra volt, amely 868-ban, azaz közel 600 évvel Gutenberg előtt készült.

Az autókat, a repülőgépeket és a távírót 18 éven belül vezették be

A Benz Patent-Motorwagen 1885-ben készült, és széles körben úgy tartják számon, mint a világ első belső égésű motorral hajtott autóját. Kilenc évvel később, 1894-ben Guglielmo Marconi megépítette az első kereskedelmi szempontból sikeres vezeték nélküli távírórendszert. Majd kilenc év múlva a Wright testvérek Kitty Hawkban végrehajtották első repülésüket.

​Dzsingisz kán és a Notre Dame

1163-ban született Temüdzsin, aki Dzsingisz kán néven vonult be a történelemkönyvekbe és a világ egyik legnagyobb hódítójává vált. Ami pedig érdekes, hogy pontosan ugyanebben az évben kezdték el építeni a méltán híres párizsi székesegyházat, a Notre-Dame-ot.

A guillotine-t utoljára abban az évben használták, amikor a Csillagok háborúja megjelent

Az utolsó franciaországi guillotine általi kivégzést 1977. szeptember 10-én hajtották végre Hamida Dzsandúbin, majdnem négy hónappal a Csillagok háborúja mozikba kerülése után. De ugyanebben az évben fejezték be a New York-i World Trade Center építését is.

Hamida Dzsandúbi tunéziai bűnözőt, barátnője Élisabeth Bosquet brutális meggyilkolásáért ítélték halálra.

A figyelmetekbe ajánljuk