Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, de abban talán megegyezhetünk, hogy karácsonykor a legtöbb család a kedves emlékek felidézése mellett dönt, valamint összegzi az elmúlt évet vagy éppen különféle társasjátékokkal mennek (kedvesen) egymás idegeire. Épp ezért nehezen elképzelhető, hogy egykor a hátborzongató kísértettörténetek az ünnep elengedhetetlen tartozékai voltak, népszerűségük a viktoriánus kori Angliában tetőzött.
Mint a legtöbb régóta fennálló kulturális szokás, a karácsonyi kísértethistóriák mesélésének pontos eredete sem ismert, főként azért, mert ez is szájhagyományként, írásos feljegyzések nélkül alakult ki. Sara Cleto, brit folklorista szerint a téli napforduló az átmenet és a változás időszaka.
Már hosszú-hosszú évek óta a téli világ számos országban és kultúrában a kísérteties dolgokról szóló mendemondákkal párosul
– magyarázta.
A rémisztő mesék lekötötték az emberek figyelmét az elektromosság nélküli hosszú, sötét estéken. A korai alkonyat miatt az embereknek hamarabb abba kellett hagyniuk a munkát, és a szabadidejüket a tűz mellé húzódva töltötték. Ráadásul nem kellett írás-, és olvasástudónak lenni ahhoz, hogy az ember elmeséljen egy-két kísértettörténetet.
Ez is érdekelhet: A plumsteadi szellem – sokkoló történetek a viktoriánus kori Nagy-Britanniából
Majd évekkel később a viktoriánus kori Angliában a természetfeletti mesék elterjedése részben annak volt köszönhető, hogy az ipari forradalom során a gőzzel működő nyomdagépek egyre népszerűbbé váltak, amelyek aztán szélesebb körben elérhetővé tették az újságokat.
Ez lehetőséget adott a kor embereinek arra, hogy a meglévő szóbeli kísértethistóriákat kereskedelmi forgalomba hozzák és árucikké tegyék. A magasabb írástudási arány, az olcsóbb nyomtatási költségek és a számtalan folyóirat azt jelentette, hogy a szerkesztőknek meg kellett tölteniük az oldalakat. Karácsony táján pedig úgy gondolták, hogy a régi mesehagyományt nyomtatott változatra alakíthatják át.
Azok az emberek, akik elköltöztek a falvakból a nagyobb városokba, még mindig szerettek volna hozzáférni azokhoz a hátborzongató mondákhoz, amelyeket a kandalló körül hallottak gyerekkorukban. Az olyan viktoriánus szerzők, mint Elizabeth Gaskell, Margaret Oliphant és Arthur Conan Doyle egész ősszel azon dolgoztak, hogy ezeket a történeteket megalkossák és karácsonyra nyomtatásra készre tudják adni.
A korszakban tapasztalható bizonytalanság is felerősítette a műfaj iránti érdeklődést. A keresletet, az iparosodás, a tudomány felemelkedése és a viktoriánus kori Nagy-Britannia szuperhatalomként fenyegető bukása hajtotta. Az aggodalom a mindennapok részét képezte, így a világot sötétebbnek és egy kicsit ijesztőbbnek látták az akkori emberek.
Mindezek ellenére a rémtörténetek mesélése továbbra is családi szokás maradt, még úgy is, hogy ezeket már nem kitalálták, hanem felolvasták.
A viktoriánus karácsonyi kísértettörténetek népszerűsége a társadalmi-gazdasági státuszon is túllépett. Mindenhol olvasni lehetett őket, az olcsó ünnepi kiadványoktól kezdve a drága évkönyvekig.
Olvasd el ezt is! Az egész világ háborúban állt, de a karácsony nem tűnt el
Charles Dickens 1843-as Karácsonyi ének című dermesztő regénye pedig örökre összekapcsolta a brit írót az ünnepi időszakkal, de a viktoriánus Anglia karácsonyához való hozzájárulása – beleértve a szellemtörténetek mesélésének és olvasásának hagyományát – messze túlmutatott Ebenezer Scrooge mítoszán.
Dickens óriási szerepet játszott a műfaj népszerűsítésében, hiszen megannyi ünnepi novellát írt, amelyek közül több is kifejezetten szellemekről szólt. Majd egyre több és több karácsonyi szellemtörténetet kezdett el szerkeszteni, és ezeket beépítette az általa már jól ismert magazinokba is. Sőt általánosságban is hozzájárult a karácsonyi irodalom formálásához azáltal, hogy olyan elvárásokat fogalmazott meg, mint a megbocsátás és az újraegyesülés az ünnepi időszakban.
Az idő előrehaladtával, illetve a 20. század eleji világháborúk borzalmas emlékei miatt az emberek egyre inkább távol tartották magukat a vérfagyasztó történekektől. A modernizációval a babonák is kevesebb teret nyertek, így végül a népszerű viktoriánus kori szokás szépen lassan, de kikopott az angol karácsonyokból.
