Star Wars
Lucasfilm

Milyen lett volna a Star Wars a ’20-as években? Most megmutatjuk!

Egy mesterséges intelligencia elképzelte, milyen lenne a Star Wars ’20-as évekbeli némafilm-verziója, az eredmény azonban sokkolóan hat.


Szerelmes Yoda, vécén ülő Darth Vader, iszákos, börtönben sínylődő Chewbacca. Elég furcsán hangzik, ugye? Pedig most valóra vált!

Egy kreatív szakember, Douggy Pledger ugyanis jó ötletnek találta azt, ha ráereszti a Csillagok háborújára a Midjourney nevű mesterséges intelligenciát, illetve egy Osymos nevű zenészt.

Ez is érdekelhet: Mark Hamillt a rendőröknek kellett elvinniük az első Star Wars-megbeszélése után

A kétperces némafilm egy meglehetősen követhetetlen, a maga módján mégis fantasztikus Star Wars-adaptációt mutat be, amelyben a jól ismert főhősöket soha nem látott szituációkban figyelhetjük meg.

Darth Vader például bevásárol és a tengerparton fotózkodik, Chewbacca lelkesen bulizik, de feltűnik a videóban egy frakkos gyík is, amit nem igazán tudunk hová tenni.

Magáról a történetről igen nehéz bármit mondani, hiszen fel lehet fedezni jó pár konkrét jelenetet George Lucas mesterművéből, azonban a csókolózó Yodára határozottan nem emlékszünk.


A figyelmetekbe ajánljuk