
Dumbledore-ként imádtuk, de több volt annál – 5 film Sir Michael Gambontól
Édes vízi élet (2004)
Wes Anderson pályafutásának korai éveihez tartozik ez a film, a rá jellemző középre igazított képi világ és színészeinek teátrális játéka azonban már itt is tetten érhető. A vígjáték Steve Zissou (Bill Murray) és tengerkutató legénységének kalandos útja körül forog. A kapitány célja pedig nem más, mint a társát megölő jaguárcápa becserkészése. Zissou dokumentumfilmet is forgat a nagy vadászatról. Ennek a produkciónak a producerét, Oseary Drakoulias-t alakítja Gambon.
Ezt is nézd meg! Így még nem láttad a Grand Budapest Hotelt!
Gosford Park (2001)
Ez a kosztümös, komikus elemekkel tarkított krimitörténet az 1930-as évekbe kalauzol vissza bennünket. Az összegyűlt, arisztokratákból álló baráti társaság beszélgetése egy kis idő után vitába, később pedig a házigazda meggyilkollásába csap át. Sir Michael Gambon általában mellékszerepeket játszott el, ebben a filmben viszont kivételesen övé volt a főszerep.
Az Álmosvölgy legendája (1999)
Tim Burton és Johnny Depp párosa sokszor feltűnt a mozivásznon. Ebben – az amerikai rendezőre egyébként is jellemző – sötét hangulatú misztikus thrillerben Álmosvölgy helyének szelleme szolgáltatja az atmoszférát. Erre a mesebeli, rejtélyekkel teli varázslatos tájra érkezik a Depp által megformált Ichabod Crane felügyelő. Mindezt azért, hogy kivizsgálja és felkutassa az ott történt három különös gyilkosság körülményeit. A három áldozat egyikét alakítja a brit színész, akit a filmben épp a nyomozó szeme láttára ölnek meg.
Ugye, hogy a leírtak alapján eszünkbe juthat Harry Potter és a Roxfort világa? Hogyha ahhoz az univerzumhoz közeli filmet keresünk, az Álmosvölgy legendája biztosan izgalmas választás lesz.
Ez is érdekes lehet számodra: A Harry Potter-filmek Hagridje olyat tett a forgatások alatt, amit még soha
Magánórák (1994)
A megkeseredett, mogorva tanár egy angol bentlakásos iskolában tanít görögöt és latint. A diákjai utálják, zsarnoknak tartják. Megromlott egészségi állapota után felesége is elhagyja. Ekkor dönt amellett, hogy megváltoztatja hozzáállását és ezzel együtt elromlott életének folyását is. Mély brit dráma, amelyben a szigetország színjátszásában elismert Sir Michael Gambon mellékszínészként tűnik fel.
A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (1989)
A cím igazából össze is foglalja a film lényegét. A helyi gengszterfőnök (tolvaj) jól menő francia luxusétterme adja a helyszínt. Az evés-ivás megszállottjaként nem foglalkozik a férfi a feleségével, aki egy könyvkereskedő karjaiban találja meg a biztonságot és a szeretetet (szerető). Mindeközben pedig a főszakács készíti a fogásokat, amíg ki nem sül valami a bonyodalmakból. Gambon egy erőszakos, bosszúálló férfit alakít, aki a film során számos szörnyűséget követ el, míg végül a felesége fejbe lövi, amiért megölte a szeretőjét. Gambon alakítása lényeges szerepet játszott a film kritikai és pénzügyi sikerében.
Nyitókép: Fotó: Getty Images