A reneszánsz festmény, amit mindenki látott már, de hátborzongató titkát csak kevesen ismerik
Első pillantásra rendezett, szinte hivalkodóan nyugodt kettős portré: két előkelően öltözött férfi, köztük egy polc könyvekkel, hangszerekkel és mérőeszközökkel. Hans Holbein 1533-ban készült festménye, amely Jean de Dinteville-t és Georges de Selve-t ábrázolja – közismertebb nevén A nagykövetek –, minél tovább időzünk előtte, annál kevésbé engedi meg ezt a nyugalmat. Minden részlete jelentést hordoz, és van benne valami, ami csak akkor tárul fel, ha hajlandók vagyunk kilépni a megszokott nézőpontból.
A kép középpontjában álló két férfi a kor művelt elitjét képviseli. Ruháik anyaga – selyem, prém, gazdag szövetek – nemcsak rangjukat, de vagyonukat is jelzi. Holbein szinte túlzó alapossággal festi meg a textúrákat: a nehéz kelmék súlyát, a szőnyeg mintázatát, a háttér zöld függönyének bársonyos felületét. Ez a részletgazdagság azonban nem öncélú. A tárgyak és anyagok mind egy gondosan felépített szellemi tér részei.
A két alak között elhelyezett polc a festmény egyik kulcsa. Felső szintje az ég felé mutat: csillagászati gömb, napórák, mérőeszközök idézik meg a kozmosz rendjét, az idő és a tér megértésének vágyát. Az alsó polc ezzel szemben a földi világot képviseli. Itt találjuk a földgömböt, egy számtankönyvet, hangszereket, valamint egy lantot, amelynek egyik húrja feltűnően elszakadt. A harmónia eszköze így épp a diszharmóniára utal, arra a vallási és politikai törésre, amely a reformáció idején Európát kettészakította.
A festmény keletkezésének időpontja nem véletlen. Egyes értelmezések szerint az egyik napóra 1533 májusára utalhat – arra az időszakra, amikor VIII. Henrik hivatalosan is királynőként ismerte el Boleyn Annát. Ez az időszak az angol egyház Rómától való elszakadásának egyik kulcspillanata volt. Holbein műve így nemcsak portré, hanem lenyomata egy történelmi fordulópontnak is: a hit, a tudomány és a hatalom közötti feszültségnek.
És mégis, bármilyen gazdag is ez a szimbolikus világ, a festmény igazi súlypontja nem a polcon vagy a ruhákon van. Hanem a kép alsó részén, egy különös, elnyújtott foltban, amely elsőre szinte értelmezhetetlen. Csak akkor válik felismerhetővé, ha oldalról, ferdén nézünk rá: ekkor egy tökéletesen megformált emberi koponya rajzolódik ki.
Ez a koponya nem díszítőelem. Ez a festmény kulcsa. Memento mori – emlékezz a halálra. A reneszánsz ember számára a halandóság nem elvont fogalom volt: járványok, háborúk és vallási konfliktusok tették mindennapossá a veszteséget. Holbein koponyája azért ilyen nehezen észrevehető, mert pontosan azt mutatja meg, ahogyan a halált kezeljük: ott van a szemünk előtt, mégis hajlamosak vagyunk nem tudomást venni róla.
Olvasd el ezt is!