futóverseny, olimpia
Fotó: Shutterstock

5 olimpiai film, amitől azonnal szurkolói hangulatba kerülünk

Már javában tart a párizsi nyári olimpia, amin természetesen Magyarország legjobb sportolói is igyekeznek minél jobb teljesítményt nyújtani a hatalmas nyomás ellenére. Ha még nem tudtunk teljesen ráhangolódni a versenyekre, ám szívesen szurkolnánk a hazai csapatoknak és egyéni sportolóknak, összegyűjtöttünk pár filmet, amelyek garantáltan meghozzák kedvünket a drukkoláshoz.


Tűzszekerek

Kihagyhatatlan alkotás az 1981-ben bemutatott Tűzszekerek című film, pláne ha szeretnénk felvenni a fonalat az olimpiai játékok döntőire. Nem mellesleg Vangelis szerezte a film betétdalát, mely diadalittas hangzása miatt a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb zenéje. A Hugh Hudson rendezte alkotásban két fiatal brit rövidtávfutó, Eric és Harold történetét követhetjük nyomon, akik az 1924-es párizsi olimpián versenyeznek egymással. Mindkettőjüket más motivál a győzelemre: a misszionárius Eric Isten dicsőségét szeretné elnyerni az aranyéremmel, míg a zsidó családból származó Harold a társadalmi nyomás miatt akar bizonyítani.

A film szövevényes cselekményével és küzdeni akaró főszereplőivel a nézőt is magával rántja a történetbe, aki így kénytelen megfeszülve végig izgulni az eseményeket és lélegzetet visszafojtva figyelni a kialakult indulatos helyzeteket, hisz mindkét főszereplő számára a sport egyfajta megváltást, üdvözülést jelent vallási és társadalmi szempontból egyaránt. A filmet összesen 7 Oscar-díjra jelölték, melyek közül 4-et is bezsebelt, például a legjobb filmért járó díjat is.

Korlátok nélkül

A karizmatikus amerikai hosszútávfutó, Steve Prefontaine tragikus halála két életrajzi filmet is ihletett. Az 1997-es Prefontaine sokak szerint pontosabb képet ad a történésekről, ám az egy évvel később készült, Robert Towne rendezett Korlátok nélkül érzékletesebben mutatja be a profi sportoló személyiségét és életét, akit sokan nagyképűnek, önteltnek és gátlástalannak tartottak. Billy Crudup kiválóan alakítja a futót, aki egy időben az Amerika Egyesült Államok legjobbja volt.

A film Steve Prefontaine életének a diploma utáni szakaszát követi végig az 1972-es müncheni olimpián és a terrortámadáson át az autóbalesetéig, amiben 24 éves korában meghalt. A filmben szerepet kapott még Donald Sutherland is.

Verseny a lejtőn

A legtöbb olimpiáról szóló filmet valódi élsportolók inspirálták, ám a Verseny a lejtőn alkotásban fikcionális karakterekkel találkozhatunk. A Michael Ritchie által rendezett filmben Robert Redford alakítja a pökhendi főszereplőt, David Chappelle-t, akit felkérnek, hogy vegye át egy lesérült síelő helyét a csapatban. Chappelle kiemelkedő teljesítményt nyújt a versenyen, ám a sí-világbajnokságra készülve kezdi elbízni magát a képességeivel kapcsolatban, amiből végül bonyodalmak születnek.

Az aprólékosan kidolgozott forgatókönyvnek köszönhetően a karaktereken keresztül láthatjuk, milyen fontos szerepe van az alázatnak és a kitartásnak a sportban, melyet a főszereplő is kénytelen a játékidő alatt megtanulni. A Verseny a lejtőn fináléját pedig egyhamar nem fogjuk tudni kiverni a fejünkből.

The Boys in the Boat

A 2023-ban bemutatott dráma Daniel James Brown bestseller könyve alapján készült, a filmet George Clooney rendezte. A cselekmény igaz történetet dolgoz fel, amely a washingtoni egyetem 1936-os evező csapatának küzdelmét mutatja be, akik a berlini olimpiára készülnek. A recesszió idején az amerikai társadalomban melankolikus, depresszív hangulat uralkodott, ahol nehéz anyagi körülmények és kevés munkalehetőség között nem a legegyszerűbb az olimpiára koncentrálni.

A tanulságos és inspiráló történet hamar könnyeket csal szemünkbe, hiszen a nehéz helyzetből kitörni vágyó fiatal egyetemisták mindent beleadnak, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák Berlinben, hiszen pénzt kell szerezniük a kijutáshoz, de le kell győzniük az elit vetélytársakat is. A film érzékenyen betekintést nyújt a kor társadalmi osztályainak kiélezett helyzetére is.

A nemzet aranyai

Az elmúlt években egyre több magyar élsportoló életútjáról készül dokumentumfilm, láthattuk Keleti Ágnes, Szilágyi Áron és Hosszú Katinka mindennapjait és visszaemlékezéseit is a róluk készült filmekben. Hasonló témában jelent meg 2023-ban A nemzet aranyai című film, amely a magyar férfi vízilabda-válogatott aranykorát, a 2000-es évek első évtizedét mutatja be, ami egymás után 3 olimpiai aranyérmet is szerzett.

Az inspiráló történetek mellett a válogatott tagjai mesélnek személyes küzdelmükről, nehézségeikről, a csapat összetartó erejéről és persze az éremmel járó elismerésről is. Ha magyar vonatkozású filmre vágyunk, hogy megjöjjön a kedvünk a szurkoláshoz, ne hagyjuk ki a Zákonyi S. Tamás által rendezett dokumentumfilmet, aki már a 2000-es évek elején foglalkozni kezdett a témával.

A figyelmetekbe ajánljuk