Brera galéria
Fotó: Shutterstock

A Brera Milánó és Európa egyik legnagyobb galériája

50 év csúszással hamarosan tényleg megnyílik ez a milánói galéria

A Brera-képtár nemcsak Milánó, de egész Európa egyik legnépszerűbb kulturális fellegvára, ahol igazi művészettörténeti ritkaságokkal találkozhatunk. A galéria hamarosan egy újabb épülettel gazdagodik, ahol főleg modern alkotásokat láthatunk majd, ám erre közel öt évtizedet kellett várni.

Akárhol is kutatunk lehetséges milánói programok után, a Brera-képtárral biztosan találkozni fogunk, mint a város egyik legizgalmasabb látványosságával. A galéria 38 termében találkozhatunk Raffaello, Tiziano, Caravaggio és más nagy művészek alkotásaival, épp emiatt az utazási szakértők szerint érdemes legalább egy napot eltölteni itt.

A Far Out Magazine pedig most arról számol be, hogy a Brera hamarosan egy teljesen új szárnnyal is bővül majd, ahol főleg modern művészeti alkotásokat tekinthetünk meg.

\u200bA Brera \u00e9p\u00fclete Mil\u00e1n\u00f3b

A Brera épülete Milánóban

Fotó: Shutterstock

A portál emlékeztet, hogy a Brera Modern ötlete immár 50 évvel ezelőtt felmerült és az öltettől a megvalósulásig összesen 39 különböző olasz kormány irányította az országot. Legutóbb például az okozta a problémát, hogy azbeszt jelenlétét észlelték az épületben, és a légkondicionálók sem működtek tökéletesen.

Ez is érdekelhet! Penne, spagetti, tortellini: a leghíresebb tészták eredettörténetei

Most azonban úgy tűnik, hogy ha minden jól megy, december hetedikén végre megnyitja kapuit a Brera Modern.

Az időpont nem véletlen, hiszen így egybeesik a népszerű milánói operaház, a La Scala éves gálapremierjével. A portál információi szerint a város vezetőségének egyértelmű céljai vannak az új galéria megnyitásával. A helyiek és az olasz kormány egyaránt szeretnék újra Olaszországot tenni az európai kultúra egyik zászlóshajójává, ahová a turisták nemcsak a pizza és a napsütés miatt érkeznek, hanem a művészeti örökség miatt is.

Ajánljuk figyelmedbe! Álomszerű esküvők helyszíne ez a mesebeli olasz sziget

A Brera Modern megnyitása után a szakértők évente legalább félmillió látogató érkezését várják.


A figyelmetekbe ajánljuk