messi vb-győzelem

Messi a franciák után egy tojással is megbirkózott

Ez a verseny is eldőlt.

Kezdetben heccnek indult, de végül egy tojás közel négy évig a világ legtöbb kedvelésével rendelkező Instagram-posztja volt.

Még 2019 januárjában egy Chris Godfrey nevű úriember létrehozott egy Instagram-fiókot, ahol azóta is egyetlen kép található: egy tojás. Tette mindezt azért, mert megtudta, hogy az addigi rekorder Kylie Jenner egyik képe volt 18 millió lájkkal.

A New York Times cikke szerint Godfrey gondolata az volt:

Lehet valami olyan univerzális és egyszerű dolog, mint a tojás, mégis elég nagyszerű ahhoz, hogy megdöntse ezt a rekordot?

A válaszra kilenc napot kellett várni, ugyanis kicsivel több mint egy hét után a rekord megdőlt, a tojást ábrázoló kép pedig azóta már több mint 56 millió kedvelésnél jár, – maga a fiók pedig közel ötmillió követőnél –, és a fricskának induló rekordkísérlet közel négy évig ki is tartott.

Egészen addig, amíg Lionel Messi és Argentína meg nem nyerte a katari labdarúgó-világbajnokságot:

Messi vb-döntő után készült fotója rekordsebességgel taszította le a trónról a tojást, így mostantól az ő fotója a legtöbb Instagram-kedveléssel rendelkező poszt.

Messi képe, ahol a vb-trófeát a magasba tartja, jelenleg több mint 57 millióan kedvelésnél jár, és nehezen elképzelhető, hogy a közeljövőben valaki letaszítja az első helyről.


A figyelmetekbe ajánljuk