Meghan Markle mosolyog.
Getty Images

Zárt ajtók mögött Erzsébet királynő és Meghan Markle szinte barátnők voltak

Ha nem merültél el teljesen Harry herceg és Meghan Markle legújabb dokusorozatában, akkor lehet, hogy lemaradtál Meghan Markle egyik legmeglepőbb kijelentéséről. A sussexi hercegné a széria során felfedte különleges kapcsolatát Harry néhai nagymamájával, a királynővel, amely során meglehetősen érdekes részletek derültek ki.


A 2020-ban leköszönő és Kaliforniába költöző egykori magas rangú pár a királyi család többi tagjával való kapcsolatukról beszéltek.

Markle úgy tűnt, mindig is jól érezte magát a királynő társaságában, és közvetlenül azután, hogy hozzáment Harryhez, egy királyi eljegyzési eseményen is részt vett az uralkodóval.

A dokumentumfilm-széria során a hercegné elárulta, hogy őfelségét „nagymama" figurának látta, főleg, hogy az övé néhány évvel korábban hunyt el.

Az egyik epizódban Markle így nyilatkozott:

Nagyon korán, miután összeházasodtunk, együtt utaztunk (őfelségével) a királyi vonattal, aznap reggel pedig együtt reggeliztünk, és nagyon jól éreztem magam vele. (…) Amikor két esemény között beszálltunk az autóba, volt nála egy takaró, amit a térdemre terített, és csak ültünk a kocsiban ezzel a takaróval. És arra gondoltam: >> Elismerem, tisztelem és látom, hogy te vagy A királynő, de ebben a pillanatban annyira hálás vagyok, hogy van egy nagymama figurám <<.

Meghan Markle, aki az epizódokban a halálos fenyegetésekről és a biztonságáért való félelemről is beszél, azzal folytatta, hogy a királynővel való közös elköteleződés segített neki abban, hogy úgy érezze, a család része:

Mivel nagyon-nagyon közel álltam a nagymamámhoz, és én gondoskodtam róla az utolsó éveiben, ez tényleg egy nagyon jó nap volt.

Forrás: Marie Claire UK


A figyelmetekbe ajánljuk