egy férfi valamit meggyőzően magyaráz a kollégájánál egy irodában
Fotó: Shutterstock

​Ezt a 3 lépést kövesd, ha szeretnél másokat meggyőzni!

Az eladás meggyőzés, a meggyőzés pedig művészet. És mint minden művészetet, a meggyőzést (és ezáltal az eladást) is lehet fejleszteni.


Patrick Winston informatikus és MIT-professzor Hogyan beszéljünk című előadását több millióan nézték már meg, és még évekkel a halála után is meghatározó útmutatóként tekintenek rá. A legérzelmesebb meggyőzési technikákról beszél, ezeket gyűjtöttük most össze cikkünkben.

Winston szerint a meggyőzés három fő lépésből áll:

  1. Gyakorolj!
  2. Oszd meg a víziódat!
  3. Mutasd, ne csak mondd!

Ez is érdekelhet: Milyen meggyőzési technikákat alkalmaznak a jótékonysági szervezetek?

1. A megfelelő gyakorlás fontossága

Winston szerint a sikertelenség egy szóbeli megszólalásban (pl. szóbeli prezentáció vagy pitch) két dologra vezethető vissza: az elhelyezés és a gyakorlás elmulasztására.

Az „elhelyezés” azt jelenti, hogy a témát a hallgatóság számára kontextusba helyezzük, relevánssá tesszük az igényeik és szükségleteik szempontjából. Elmondjuk, hogy miért fontos az adott dolog, és miért kellene, hogy őket is érdekelje.

Milyen probléma megoldásában tudsz nekik segíteni, és mitől jobb a te megoldásod, mint valaki másé? Ha a közönséged nem kapcsolódik a tárgyhoz érzelmileg, soha nem fogod meggyőzni őket.

Hogyan alakíthatod ki ezt az érzelmi kapcsolatot? Gyakorolj! A megfelelő közönség döntő fontosságú. A gyakorláshoz hívj el néhány kollégát vagy barátot, akik nem csak nem ismerik a projektedet, de nem félnek a szemedbe mondani a hiányosságokat sem. Gyűjtsd össze az összes szkeptikus és cinikus megjegyzést, és vond le a következtetéseket. Ez a fajta közönség arra késztet majd, hogy még keményebben dolgozz és még mélyebbre áss.

Olvass tovább: Van, ami meggyőzőbb a tényeknél

​2. Oszd meg a víziód!

Ahhoz, hogy sikeresen meggyőzz valakit, meg kell tudnod osztani velük a víziódat. Winston szerint minden víziónak két része van.

Először is: fel kell keltenie az érdeklődést. Ez veled kezdődik; ha te nem vagy szenvedélyes az iránt, amit meg akarsz osztani, akkor más sem lesz az. Másodszor: valami újat kell megosztanod. Miben különbözik a víziód a versenytársakéitól? A vízió megosztásának legjobb módja, ha elsajátítod a történetmesélés művészetét. Tanuld meg egy jó történettel szemléltetni, amit szeretnél, és így nemcsak a hallgatók intellektusához, hanem az érzelmeikhez is kapcsolódni fogsz.

​3. Mutasd meg, ne csak mondd!

A meggyőzési folyamat harmadik és egyben utolsó része arról győzi meg a hallgatót, hogy amit tennél, méltó a figyelmére. Mutasd meg a probléma megoldásához szükséges pontos lépések felsorolásával, hogyan építed azt fel! Ezzel meggyőzöd a közönségedet arról, hogy nem csak a levegőbe beszélsz, hanem be is tudod váltani az ígéretedet.

A kemény eladási ostrom helyett gyakorold a tudásmegosztást, és találd ki, hogyan teheted relevánssá számukra, amit mondasz. Ez segíteni fog abban, hogy az elképzelésed szenvedéllyé váljon, ez a szenvedély pedig könnyen ragályossá válik.

Forrás: Inc.


A figyelmetekbe ajánljuk