Miért tudnak rávenni egyes egyesületek, hogy mélyre nyúljunk a zsebünkben, és adakozzunk nekik? Másoknak ez miért nem sikerül?



Egy kutatás nemrég feltárta, hogy az adományozások egyharmada decemberben történik. Emiatt most érdemes elgondolkodni azon, hogy miért szimpatikusabb egyik szervezet, mint a másik? A Psychologytoday cikke alapján ezt járjuk most körül.

A felhívásokban először is mindig nagyon fontos az üzenet átadása. Azt találták ugyanis, hogy a hirdetés felhívó képeinek szépsége befolyásolja a döntésünket. Egy kecses zebrának vagy zsiráfnak szívesebben adományozunk, mint egy orángutánnak, még akkor is, ha ez utóbbi veszélyeztetettebb. Ehhez hasonló módon az igényes árva gyerekeket előnyben részesítjük az elhanyagolt külsejűekhez képest. A képen szereplő személyek, vagy állatok esztétikája tehát nagymértékben számít.

Az is befolyásolja döntésünket, hogy látszólag hányan adakoznak az adott egyesületnek. Ha ugyanis sok követője van, vagy épp egy csoporttal készülünk adakozni, akkor kevesebbet adunk, vagy egyáltalán nem adakozunk. Ha egyedül adnánk, vagy azt gondolnánk, hogy kicsi a támogatottságuk, akkor többet, és szívesebben adnánk nekik. Ezt a pszichológiában bystander effektus néven emlegetik, ami röviden annyit jelent, hogy ha segítene más is, akkor mért segítsek én?

Egy másik kutatásban azt találták, ha egy egyesület azt mondja, „Adományozz 500 forintot, ami egy fagyi ára", nagyobb eséllyel adakozunk, mintha fogkrémet mondtak volna. A tény ugyanis, hogy valakitől sajnáljuk a fagyit, azt juttatja eszünkbe, hogy önzőek vagyunk, ettől pedig adakozni szeretnénk. A fogkrém ezzel szemben inkább praktikus, mintsem érzelmi töltetű számunkra.

Ezeken kívül a felhívó üzenet betűtípusa is számít. A kézzel írott betűkhöz hasonlító típusok jobban bevonzották az adományozókat, amikor az adományozás üzenetéről van szó, ám az alapítvány kiválóságáról szóló üzeneteknél a gépi betűtípusok a hatásosabbak.

Összességében adományozás előtt mérjük fel, hogy azért adományozunk, mert az érzelmeinkre hatottak egy jól megválasztott betűtípussal és egy aranyos gyermek képével, vagy valóban megérdemlik bizalmunkat a választott szervezetek.

Friss

Instagram/inphojames

Óriásmadarat formázott egy seregélyraj

Több tucatszor próbálta már elkészíteni a fotót, de idáig sosem járt sikerrel.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk