Martin Scorsese
Getty Images / Neilson Barnard

Martin Scorsese lassan 82 éves, de esze ágában sincs visszavonulni

Bár közel 60 év telt el rendezői debütálása óta, Martin Scorsese még mindig érzi magában a lendületet.


Az idén 82 éves Oscar-díjas rendező a Deadline szerint nemrégiben eloszlatta a visszavonulásával kapcsolatos találgatásokat. A Wall Street farkasa és a Megfojtott virágok alkotója a napokban Torinóban nyilatkozott erről, miután megkapta az olasz Nemzeti Filmmúzeum kitüntetését.

Nem áll szándékomban visszavonulni

– mondta Scorsese.

„A Frank Sinatráról szóló filmemet csak addig halasztom el, amíg a Jézusról szólón dolgozom. Remélem, Isten ad nekem erőt és pénzt, hogy befejezzem őket.

A két említett projektről még mindig nem tudunk túl sokat, de ezek szerint Scorsese nem mondott le a megvalósításukról. Még 2023 májusában, Ferenc pápával való találkozása után jelentette be, hogy a beszélgetés egy Jézusról szóló film elkészítésére inspirálta, a februári Berlini Filmfesztiválon pedig ezt mondta a projektről:

Most is fontolgatom. Hogy milyen film lesz, azt még nem tudom pontosan, de valami egyedit és mást szeretnék csinálni, ami elgondolkodtató és remélem, szórakoztató is. Még nem vagyok egészen biztos benne, hogyan fogok hozzá. Lehet, hogy alszom egy kicsit, aztán felébredek, és lesz egy friss ötletem.

Scorsese azt is megjegyezte, hogy az ötlet a katolicizmus iránti, egész életén átívelő érdeklődéséből fakad – mint ismert, fiatalabb korában komolyan fontolgatta a papi hivatást.

A különösen maffiózófilmjeiről ismert rendező már több vallási témájú alkotást is készített, legutóbbi ilyen filmje 2016-ban jelent meg Némaság címmel.

A figyelmetekbe ajánljuk