Frederick Seddon 1872. január 21-én született Liverpoolban, rendezett anyagi körülmények között. Fiatalon a biztosítási szakmában helyezkedett el, és szorgalmának köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán. 1893-ban feleségül vette Margaret Anne Jonest, akivel később öt gyermekük született. Seddon 1901-ben Londonba költözött, ahol tovább építette karrierjét. A szabadkőművességnek is aktív tagja volt, és új lakóhelyén sem szakította meg kapcsolatait a szervezettel.
1909-ben már olyan jól keresett, hogy megvásárolhatott egy 14 szobás házat Észak-Londonban, a Tollington Park 63. szám alatt. A sikeres családapa azonban rendkívül takarékos ember hírében állt. Biztosítási munkája mellett felesége nevén használtruha-kereskedést működtetett, ingatlanügyletekkel foglalkozott, és házuk felső szobáit is bérbe adta. Egyik albérlője egy negyvenes éveiben járó, jelentős vagyonnal rendelkező nő lett, akinek beköltözése tragikus események sorozatát indította el.
Eliza Mary Barrow 1910. július 26-án költözött a Seddon család házába. A hajadon nő ingatlanokat örökölt, amelyekből heti öt-hat font bevétele származott, ami akkoriban tekintélyes összegnek számított. Barrow különösen takarékos volt, és nehéz természetével korábban több főbérlőjével is konfliktusba került. Két gyermekről, Ernie és Hilda Grantről is gondoskodott, akiknek édesanyja 1908-ban meghalt. Ernie vele élt, Hilda pedig bentlakásos iskolába járt. A nőnek kevés közeli rokona maradt, unokatestvérével, Ernest Vonderahe-val pedig korábban összeveszett. Seddonék így hamar bizalmas szerepbe kerülhettek az életében.
Frederick ekkor már egy biztosítótársaság vezető beosztású alkalmazottjaként dolgozott. Munkatársai rendszeresen jelentős összegeket vittek a házába, a férfi pedig gondoskodott róla, hogy Barrow is lássa, mennyi pénz fordul meg a kezében. A nő idővel pénzügyi tanácsokat kezdett kérni tőle, majd egyre nagyobb bizalmat szavazott neki. Seddon javaslatára eladta 1600 font értékű befektetését, ingatlanjait is pénzzé tette, és vagyonának kezelését lényegében a férfira bízta. Egy életjáradéki megállapodást is kötöttek, amelynek értelmében Barrow élete végéig rendszeres kifizetésekre számíthatott. Csakhogy a megállapodásból Seddonnak is komoly anyagi előnye származott.
1911 augusztusában Seddonék, Eliza Barrow és a gondozásában élő kisfiú közösen nyaraltak egy tengerparti üdülőhelyen. Hazatérésük után a család egyik lányát elküldték a gyógyszertárba, hogy vásároljon egy csomag légyfogó papírt. Ez a később jelentéktelennek aligha nevezhető vásárlás fontos szerepet kapott a nyomozásban.
Barrow nem sokkal később heves gyomorfájdalmakra kezdett panaszkodni. Állapota olyan súlyossá vált, hogy Seddonék orvost hívtak hozzá, aki bizmutot és morfint írt fel a tünetek enyhítésére. Szeptember 9-én a nő már rosszabbul volt, de nem volt hajlandó kórházba menni. Az orvos ezért Margaret Seddont bízta meg a gyógyszerek beadásával és a beteg ápolásával. Barrow rövid időre valamelyest jobban lett, ám továbbra is ágyhoz volt kötve. Ekkor végrendeletet készített, amelyben vagyonát a két Grant gyermekre hagyta, hagyatékának egyedüli végrehajtójává pedig Fredericket nevezte ki. Másnap reggel, 6 óra 15 perckor meghalt. Ágya mellett Margaret Seddon tartózkodott.
Az orvos anélkül állította ki a halotti bizonyítványt, hogy ismét megvizsgálta volna a testet. Arra hivatkozott, hogy a környéken terjedő járvány miatt rendkívül leterhelt. Barrow-t szeptember 16-án közös sírba temették, noha családjának saját sírboltja volt a londoni Highgate temetőben. Seddon a szerény temetés megszervezésekor még egy kisebb jutalékot is megtartott magának. A család nem sokkal a temetés után újabb nyaralásra indult.
Eliza Barrow unokatestvére, Ernest Vonderahe szeptember 20-án kereste fel a Tollington Park-i házat, mert a nő egy ideje nem jelentkezett a családjánál. A házvezetőnőtől tudta meg, hogy Barrow már meghalt, sőt el is temették. A hír megdöbbentette a rokonokat. Vonderahe felesége másnap személyesen próbált érdeklődni a történtekről, ám Frederick Seddon meglehetősen ridegen fogadta. Átadta nekik egy állítólag korábban elküldött levél másolatát, amelyben beszámolt a halálesetről és a végrendeletről.
A rokonok azonban azt állították, hogy ilyen értesítést soha nem kaptak. Vonderahe később ismét felkereste Seddont, és a nő vagyonáról, valamint a szokatlan temetésről kérdezte. A férfi közölte, hogy az ingatlanokat és a pénzügyeket a két gyermek érdekében kezeli. Arra a kérdésre, hogy Barrow-t miért nem a családi sírboltba temették, mindössze annyit válaszolt: úgy gondolta, az már megtelt. Végül azt mondta a rokonnak, hogy további kérdéseivel forduljon ügyvédhez. Vonderahe ekkor már biztos volt benne, hogy valami nincs rendben, ezért a rendőrséghez fordult.
A nyomozók számára több körülmény is gyanúsnak tűnt. Egy korábban egészséges nő hirtelen megbetegedett és meghalt, rokonait nem értesítették időben, a temetést sietve megszervezték, pénzügyeit pedig az a férfi kezelte, akinek házában az utolsó napjait töltötte. A rendőrség elrendelte Barrow holttestének kihantolását. A vizsgálatot William Willcox és Bernard Spilsbury igazságügyi szakértők végezték el.
Az eredmény egyértelmű volt: a nő szervezetében rendkívül nagy mennyiségű arzént találtak. A hatóságok arra jutottak, hogy Barrow gyilkosság áldozata lett. Frederick Seddont 1911. december 4-én letartóztatták, majd 1912 januárjában feleségét is őrizetbe vették. Mindkettejüket emberöléssel vádolták meg.
A nagy érdeklődéssel kísért tárgyalás 1912. március 4-én kezdődött a londoni Old Bailey bíróságon. A vádat Sir Rufus Isaacs főügyész képviselte, aki szerint az arzéntartalmú légyfogó papírok szolgáltatták a mérget. A vádhatóság úgy vélte, Seddon tudatosan építette fel azt a pénzügyi helyzetet, amelyben Barrow halála jelentős előnyhöz juttatta. Bár a végrendelet szerint a vagyont a két gyermek örökölte volna, a nő pénzének és ingatlanjainak jelentős része addigra már Seddon ellenőrzése alá került.
A bíróságon kiderült, hogy Barrow 1600 font értékű befektetését átadták a férfinak, ingatlanok kerültek a nevére, és a nő halálakor már alig maradt pénz a bankszámláin. Ékszereit Seddonék otthonában találták meg, Margaret pedig több, korábban Barrow tulajdonában lévő csekket is beváltott. A vádlottak védői azzal érveltek, hogy nincs közvetlen bizonyíték szándékos mérgezésre, és azt sem lehet kizárni, hogy Barrow valamilyen arzéntartalmú gyógyszert szedett.
Frederick Seddon ügyvédje tanácsa ellenére maga is vallomást tett. Kijelentette, hogy semmilyen indítéka nem volt a gyilkosságra, hiszen rendezett anyagi körülmények között élt. Azt azonban nem tudta megmagyarázni, hogyan történhetett meg, hogy az 1910-ben még több ezer fontnyi vagyonnal rendelkező Barrow egy évvel később szinte teljesen elszegényedve halt meg. A sajtó beszámolói szerint Seddon a tárgyalás során végig hűvös és érzelemmentes maradt. Egy alkalommal még azt is felvetette, hogy a nő esetleg véletlenül ivott a szobájában elhelyezett légyfogó papírok vizéből.
Az esküdtszéknek mindössze egy órára volt szüksége az ítélet meghozatalához. Frederick Seddont bűnösnek találták Eliza Barrow meggyilkolásában, feleségét, Margaretet viszont felmentették.
Az ítélethirdetés után Seddon még egyszer megpróbálta meggyőzni a bírót ártatlanságáról. Szabadkőműves jelet tett, majd a szervezetben használt megnevezésre utalva kijelentette, hogy a világegyetem nagy építőmestere előtt is ártatlannak vallja magát. A gesztus különösen személyes volt, mivel a bíró, Thomas Bucknill szintén szabadkőműves volt. A bíró válaszában elismerte közös testvériségüket, de hangsúlyozta, hogy ez semmilyen hatással nem lehet az ítéletére. Mint fogalmazott, a szabadkőművesség nem támogatja, hanem elítéli a bűncselekményeket.
Seddont halálra ítélték. Fellebbezéseit elutasították, és 1912. április 18-án felakasztották a londoni Pentonville börtönben. Margaret Seddon még ugyanabban az évben újra férjhez ment. Később öt gyermekével és új férjével az Egyesült Államokba költözött, ahol 1963-ban, 86 éves korában halt meg. Felmentése ellenére sokan továbbra is kételkedtek az ártatlanságában. Ő vásárolta a légyfogó papírokat, ő ápolta Barrow-t a betegsége alatt, nála voltak a nő ékszerei, és a halálakor is ő ült az ágya mellett.
A bíróság azonban nem találta bizonyítottnak a bűnösségét. Frederick Seddon története így nemcsak egy pénzért elkövetett mérgezéses gyilkosságként, hanem a brit kriminalisztika egyik különös, máig vitatott eseteként maradt fenn.
Olvasd el ezt is!