A magány varázsa – 5 író, aki az elvonulásban találta meg az ihletet

Sok híres író alkotói folyamatának a kávé és a cigaretta az elengedhetetlen elemei, míg mások az idővel bánnak érdekes és különböző módokon: van, aki lazán, szabadon engedi áramolni, mások pedig szigorú napirend szerint dolgoznak. Bár munkamódszereik eltérőek, ebben az 5 íróban egy dolog közös: a magány számukra nem menekülés, hanem visszatérés önmagukhoz – ez a bensőséges visszavonulás pedig gyakran a természet közelségében történik.

Hesse német-svájci író, aki spirituális és önismereti utazásokról szóló regényeivel vált ismertté (Sziddhárta, Demian: Emil Sinclair ifjúságának története, Narziss és Goldmund). Az első világháború utáni években visszavonult az olasz határhoz közeli Montagnolába, Svájcba, ahol egy régi villában, a Casa Camuzziban élt. Ez a környezet – a hegyek, a tó, a magány és az olasz hangulat – rendkívül termékenyen hatott az íróra. Itt írta többek között a Klingsor utolsó nyara című elbeszéléskötetét, de a későbbi korszakára is hatással maradt ez az időszak. Hesse írásaiban az elvonulás sosem öncélú: mindig egyfajta belső átalakulás, megvilágosodás része. A ház ma múzeumként látogatható, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek életével és alkotói világával.

Woolf az irodalmi modernizmus egyik legfontosabb alakja, a tudatfolyam-technika és a belső monológos írásmód mestere. Élete jelentős részében visszavonultan élt férjével, Leonard Woolffal a dél-angliai Sussexben található Monk’s House nevű vidéki otthonukban. A ház és a kert csendes nyugalma ideális teret biztosított számára az íráshoz és a befelé figyeléshez – gyakran írta itt naplóját, esszéit és regényeit is. Itt születtek meg többek között A világítótorony, az Orlando, valamint a Hullámok is, amelyekben központi szerepet kap az idő múlása, az identitás keresése és a belső világ rétegeinek feltérképezése. A Monk’s House ma múzeumként látogatható.

A híres író és újságíró legismertebb művei az 1984 és az Állatfarm, melyek máig érvényes politikai és társadalmi allegóriák. Érdekes, hogy Orwell élete utolsó éveiben egészségi állapota romlása ellenére is a magányos alkotást választotta: 1946-tól egy apró, nehezen megközelíthető skót szigeten, Jura egyik eldugott farmján, Barnhillben élt. A civilizációtól távol, áram nélkül, rideg időjárás közepette, de mégis teljes koncentrációban írta meg itt főművét, az 1984-et. A Jura-sziget vad, nyers természete és az elszigeteltség tökéletesen tükröződik a regény sötét, disztópikus világában.

Jansson leginkább a Muminok, vagyis a kedves, trollszerű lények világának megalkotójaként ismert – bár gyerekkönyveivel vált világhírűvé, számos novellát és regényt írt felnőttek számára is. Az alkotáshoz gyakran a természetbe vonult vissza: mintegy harminc nyarat töltött élettársával, Tuulikki Pietiläval a Klovharun nevű apró, lakatlan, sziklás szigeten a Finn-öbölben egy aprócska házban – villany, vezetékes víz és közvetlen szomszédok nélkül. Ez az izolált, természetközeli életforma mély nyomot hagyott írásmódján: a The Summer Book és a Notes from an Island című művei erősen merítenek a sziget nyugalmából, a magány, szabadság és befelé fordulás élményéből. 1991 óta a ház minden nyáron művészeti rezidenciaként működik.

A japán regényíró sajátos mágikus realizmusával, melankolikus hangvételével és a modern magány ábrázolásával vált világhírűvé. Bár nem egy konkrét elvonulásról ismert, életének hosszú szakaszaiban tudatosan választotta az elszigeteltebb, befelé forduló életmódot. Pályafutása kezdetén Tokió külvárosába költözött, később vidéki, csendes házban élt, de hosszabb ideig lakott például Hawaiin is. Murakami napi rutinja – írás, futás, zenehallgatás – szintén a kreatív elmélyülést szolgálja, amely főleg a csendből táplálkozik.

Nyitókép: Virginia Woolf szobra, amely Richmondban, a Temze folyó partján áll, Londonban.