repülő illusztráció

A repülő, ami a felszállása után 35 évvel később landolt: a Santiago Airlines 513 története

A Santiago Airlines 513-as járata 1954. szeptember 4-én szállt fel a nyugat-németországi Aachenből. A gépnek 18 órával később kellett volna megérkeznie a brazíliai Porto Alegrébe. Ez sosem történt meg, ugyanis a repülőgép eltűnt az Atlanti-óceán felett – legalábbis a legenda szerint. De mi az igazság?


A mítosz

A legenda szerint a Santiago Airlines nevű légitársaság 513-as járata 1954. szeptember 4-én indult el a németországi Aachenből, 88 utassal és ötfős személyzetével a fedélzeten. A repülőgépnek a brazíliai Port Alegre volt az úti célja. A gép viszont a felszállás után nem sokkal nyomtalanul eltűnt, ami természetesen mély gyászt és óriási zűrzavart okozott az utasok és a személyzet hozzátartozói, valamint a légiközlekedési iparág szélesebb körében.

Az eltűnés idején a hatóságok úgy vélték, hogy a gép lezuhant, a következő években pedig több kutatócsoportot is felderítőútra indítottak, hogy megtalálják az utasok és a gép maradványait, ám sikerrel soha nem jártak.

Ez is érdekelhet:Történet a lányról, aki soha nem mosolygott – a Sober Sue-legenda

Fontos megjegyezni, hogy a Santiago Airlines már 1956-ban, mindössze két évvel az állítólagos eltűnés után megszűnt, a szerencsétlen járat megtalálására tett próbálkozásokat pedig ezt követően szintén leállították.

Három és fél évtizeddel később, 1989. október 12-én a brazíliai Porto Alegre repülőtere egy engedély nélkül közlekedő repülőgépet vett észre a légibázis körül. A légiforgalmi irányítók megpróbáltak kapcsolatba lépni a pilótával, de nem kaptak választ. A gép pár perccel később tökéletes landolást hajtott végre. Úgy tűnt, jól karbantartott állapotban van, és a hajtóművek még azután is működtek, hogy a gép földet ért. A helyszínen ekkor mindenkinek világossá vált: ez a 35 éve rejtélyesen eltűnt gép.

A történet viszont hátborzongató fordulatot vett. Miután a reptéri hatóságok óvatosan megközelítették a gépet szörnyű látvány fogadta őket. A fedélzeten 92 emberi csontvázmaradványra bukkantak, mindannyian a helyükön ültek és látszólag érintetlenek voltak, kivéve a pilótát, aki még mindig a kormányt szorongatta.

A történetről egy 1989-es cikkben olvashatott először a nagyérdemű, amit a Weekly World News hozott le.

Mi az igazság?

A kérdés értelemszerűen sokakban felmerülhet: ez hogyan lehetséges? Valóban megtörtént? Igaz sztori? Általánosságban viszont három oka van annak, hogy a történetet széles körben hamisnak tartják.

1. ok: A bulvárlap rossz hírneve

A Weekly World News volt az első és egyetlen, ahol a hírt leközölték. A bulvárlap 1979 és 2007 között főként kitalált híreket" közölt az Egyesült Államokban, valamint ismert volt szokatlan címlapsztorijairól, amelyek gyakran természetfeletti vagy paranormális témákon alapultak, illetve a híreket legtöbbször szatirikusan közelítették meg.

Négy évvel az 513-as járatról szóló történet közzététele előtt egy másik bizarr sztorit is lehoztak a Pan Am 914-es járatáról, amelyet 37 évig nem találtak, mielőtt újra felbukkant volna.

2. ok: A sztori túl ismerős

A Santiago 513-as járatának rejtélyes története kísértetiesen hasonlít az 1961-es Alkonyzóna című sorozat A 33-as járat Odüsszeiája epizódjára, amelyben egy repülőgép visszautazik az időben 1939-ig.

3. ok: Bizonyíték hiánya

Egyetlen hiteles újság sem számolt be az 1954-es eltűnésről, amelyben megerősítették volna, hogy a járat valóban a semmibe veszett. Mindössze pár 1989-es újságkivágás bizonygatta az eset valódiságát.

Olvasd el ezt is! Amikor egy UFO meglátogotta a japánokat 1803-ban: az Utsuro-bune legendája

A városi legendák természete 

A Santiago 513-as járatához hasonló legendák általában azért lesznek közkedveltek, mert a valóságot, megmagyarázhatatlan, fantasztikus elemekkel vegyítik. A történet a városi legenda minden jellemzőjét magán hordozza, amely a modern folklórműfaj egy eleme.

Az összeesküvés-elméletek és misztikus mesék mindig hatalmas népszerűségnek örvendtek. Vannak személyek, akik rajonganak a misztikumért, szeretnek találgatni és furcsaságokkal megmagyarázni a világ érdekes, olykor pedig tragikus történéseit.

Természetesen a teóriák képződéséhez és terjedéséhez más is vezethet. Például pszichológiai előítéletek, mikor azt feltételezzük, hogy a történelem meghatározó eseményeit, valami hasonlóan nagy dologgal kell magyarázni. Ez alapvetően a legendaképződés mellékterméke, ami mindig is jelen lesz a társadalmunkban.

A figyelmetekbe ajánljuk