
1926 decemberében a fél világ a lélegzetét visszafojtva figyelte, ahogy kibontakozik egy valódi Agatha Christie-regénybe illő történet – ezúttal azonban maga az írónő került a középpontba. A krimik királynője december 3-án, egy ködös estéjén jóéjt…
december 03., 2025 ● Bódy Kolos
99 éve tűnt el Agatha Christie 11 napra – azóta sem tudja…
Bódy Kolos

Egy nyelv sorsa ritkán kerül reflektorfénybe, mégis közös kulturális értékeink lényegéig vezet: hogyan őrizzük meg azt, ami meghatároz bennünket? Ez a kérdés aktuálisabb napjainkban, mint gondolnánk, egy európai nyelv jövője ugyanis éppen a szemünk előtt dől…

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével immár nemcsak gyóntatni lesznek képesek az önmagukat és a világot tanulmányozó rendszerek, de a hírek szerint eltűnt emberek felkutatásában is a segítésgünkre lehetnek.

Ha van valami, ami igazán különlegessé teszi a Szaturnuszt, az nem más, mint a bolygót körbeölelő óriási gyűrű, ami főleg jégtörmelékekből és porszemcsékből áll. Az univerzum persze mindig tartogat meglepetéseket, így történhet meg az, hogy a hónap végén szinte teljesen eltűnnek majd a planéta…

Bár rengetegen félünk a repüléstől, statisztikák bizonyítják, hogy ez a legbiztonságosabb közlekedési mód, a katasztrófák esélye ugyanis 1 a 14 millióhoz. Ennek ellenére az elmúlt évtizedekben történtek tragikus légi balesetek, amelyek közül többet még ma sem tudták felderíteni a szakértők.
február 15., 2025 ● Hamu és Gyémánt
4 rejtélyes légikatasztrófa, amelyre még most sem találtak…
Hamu és Gyémánt

Kevés dolog kellemetlenebb, mint az, ha utazás közben elveszítjük az útlevelünket vagy a személyi igazolványunkat. Bár a helyzet elképesztően frusztráló, szerencsére több megoldás is van rá – mutatjuk, melyek ezek.
január 28., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Ezt kell tennünk, ha külföldön járva elhagyjuk az…
Hamu és Gyémánt

A Földközi-tenger és környéke az egyik legnépszerűbb turistacélpont, amit évente tízmilliók látogatnak meg. Az IFL Science beszámolója szerint azonban a Föld történetében elérkezik majd az a pont, amikor az óriás víztömeg egyszerűen eltűnik, ahogy történt nagyjából 6 millió évvel ezelőtt is.
november 21., 2024 ● Turi Dániel
Hamarosan újra eltűnhet a világ egyik legnagyobb tengere
Turi Dániel

2014. március 8-án 239 utassal a fedélzetén indult útnak Kuala Lumpurból Peking felé a maláj légitársaság MH370-es járata. A repülőgép 38 perccel a felszállása után azonban eltűnt a radarokról a Dél-kínai-tenger felett. Az ezt követő években rekordmennyiségű pénz öltek abba a hatóságok, hogy…
szeptember 01., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Itt találhatják meg a 10 éve eltűnt maláj repülőgép…
Hamu és Gyémánt

Bár napjainkban már sokkal könnyebb felkutatni az embereket, még ma is olvasni lehet olyan rejtélyes eltűnésekről, amelyekben az érintetteket sosem találtak meg.
június 30., 2024 ● Hamu és Gyémánt
4 rémisztő eset, amikor emberek óceánjárókról tűntek el
Hamu és Gyémánt

A rejtélyes Bermuda-háromszögről már sokan hallottunk, azonban létezik a világon egy másik háromszög is, ahol sokkal több ember tűnt el, mint a Karib-térség hírhedt területén. Az Alaszka-háromszög rejtélyét még a kutatók sem fejtették meg, de az biztos, hogy egy rendkívül veszélyes helyről van szó.
május 29., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Több mint 20 ezer ember tűnt itt el – az Alaszka-háromszög…
Hamu és Gyémánt

A műholdról, amely teljesen váratlanul bukkant fel, korábban kétszer is azt hitték, hogy végleg eltűnt. Miután 25 évig észrevétlenül sodródott az űrben, nyomkövetőjének adatai alapján most végre megtalálták az 1974-ben kilőtt űreszközt, írja a Space.
május 16., 2024 ● Hamu és Gyémánt
25 év után találták meg az elveszettnek hitt műholdat
Hamu és Gyémánt

Évszázados rejtélyt oldott meg nemrég egy ausztrál kutatókból álló csoport, akik megtalálták az SS Nemesis nevű gőzhajó roncsait. A felfedezés ténye már önmagában lenyűgöző, de ami ennél is érdekesebb, hogy a tudósok szerint még rengeteg maradvány lehet azon a környéken, ahol a hajóroncs pihen.
március 03., 2024 ● Hamu és Gyémánt
Különös helyen bukkantak rá a 120 éves hajóroncsra
Hamu és Gyémánt