Wikimedia Commons
  ●  Kultúra

Elűzte a királynőt, a szeretőjét pedig kivégeztette a koreai király

1689-ben Szukdzsong koreai király megfosztotta rangjától a feleségét, hogy kedvenc ágyasát ültesse a helyére. Öt évvel később azonban meggondolta magát, és visszahívta az elűzött királynét. Az uralkodó döntései súlyos politikai konfliktusokat idéztek elő, amelyek végül egykori szeretőjének kivégzéséhez vezettek.

A 17. század végén a Koreai-félsziget nagy részét a Csoszon-dinasztia uralta, amelynek udvari életét szigorú konfuciánus szabályok határozták meg. A királyi házasságoknak és a trónörökös kiválasztásának komoly politikai jelentősége volt, miközben a befolyásos nemesi családok folyamatosan versengtek a hatalomért. Szukdzsong koreai király magánéleti döntései tovább mélyítették az udvaron belüli ellentéteket, amelyek később súlyos hatalmi harcokhoz vezettek.

Az uralkodó 1681-ben vette feleségül a mindössze 14 éves, előkelő Min családból származó Inhyeon királynét, miután első felesége meghalt. A fiatal nőnek azonban nem született gyermeke, ami egyre nagyobb problémát jelentett a királyi ház számára. Az uralkodó figyelmét mindeközben egy másik nő, Jang Ok-jeong is felkeltette. A palotában szolgáló, szerényebb társadalmi hátterű Jang idővel az uralkodó egyik legkedveltebb ágyasa lett.

Elűzte a királynőt, a szeretőjét pedig kivégeztette a koreai király
Szukdzsong koreai király
Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images
Hogy vesztette el a rangját a királyné?

A helyzet 1688-ban változott meg, amikor Jang fiút szült a királynak. Szukdzsong szerette volna biztosítani gyermeke trónöröklését, ám az udvar egyik befolyásos politikai csoportja ellenezte ezt. Úgy vélték, a királyné még fiatal, és később törvényes fiúörököst hozhat a világra. Az uralkodó keményen fellépett az ellenállókkal szemben. 1689-ben eltávolította a vele szembeforduló tisztviselőket, többeket száműzött vagy kivégeztetett.

Májusban Inhyeont is megfosztotta királynéi címétől, és elrendelte, hogy hagyja el a palotát. A mindössze 22 éves nő visszaköltözött családja szöuli házába. Helyét Jang vette át, aki ezzel a Csoszon-dinasztia egyik legbefolyásosabb asszonyává vált.
A király végül kivégeztette egykori szeretőjét

Az évek során a Jangot támogató politikai csoport egyre nagyobb befolyásra tett szert, amit Szukdzsong már a saját hatalmára nézve is veszélyesnek tartott. Eközben az elűzött királyné hívei továbbra is Inhyeon visszahelyezéséért küzdöttek. Az uralkodó végül 1694-ben úgy döntött, hogy nekik kedvez, és visszahívta korábbi feleségét a palotába. Inhyeon visszakapta királynéi rangját, Jangot pedig ismét ágyassá fokozta le.

A visszatért királyné azonban már nem élhetett sokáig. 1700-ban súlyosan megbetegedett, majd 1701 augusztusában, 34 éves korában meghalt. Halálát követően az udvarban azzal vádolták meg Jangot, hogy titkos sámánszertartásokkal próbált ártani riválisának. A korabeli feljegyzések említést tesznek az állítólagos átokról, arra azonban nincs bizonyíték, hogy bármiféle szertartás okozta volna Inhyeon betegségét vagy halálát.

Szukdzsong végül 1701 őszén elrendelte egykori kedvencének kivégzését. Jangnak mérget kellett innia, családjának több tagját pedig szintén súlyosan megbüntették. Az asszony fia túlélte a történteket, és 1720-ban Kjongdzsong néven Korea királya lett. Szukdzsong pedig megtiltotta, hogy a jövőben királyi ágyasokat emeljenek királynéi rangra.

Nyitókép: Szukdzsong koreai király / Wikimedia Commons

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!