királyi család

1936 óta nem volt ekkora válságban a brit királyi család

A királyi család 2024-es éve eddig nem alakult túl vidáman, különösen az elmúlt hónapokban, hiszen Károly királyt és Katalin hercegnét is súlyos egészségügyi problémákkal diagnosztizálták.


Károly király és Katalin hercegné is visszalépett a nyilvános feladatoktól az elmúlt hónapokban, és érthető módon a gyógyulásukra koncentrálnak. A szakértők szerint ekkora válságban közel 100 éve nem volt a királyi család, melynek következtében Vilmos herceg kénytelen volt a trónörökös szerepét betölteni, ezzel a monarchia súlyát a vállán cipelve – írja a Marie Claire.

A rendkívüli helyzetből sokat tanulhatna Vilmos, hiszen egy nap egyébként is ő fogja követni édesapját a trónon. Csakhogy a walesi herceg gondolatai egészen máshol járnak mostanság: elsősorban felesége gyógyulása foglalkoztatja, no meg az, hogy három gyermekük épségben átvészelje ezt a nehéz időszakot.

Azt hiszem, az emberek úgy fognak erről beszélni, mint VIII. Edurád lemondását követő második legnagyobb válságról. Vilmos minden bizonnyal felismerte ezt, és a monarchia súlya az ő vállán nyugszik

– magyarázta Robert Jobson királyi szakértő, majd hozzátette:

Vilmos és Katalin abban reménykedett, hogy több évet tölthetnek majd nyugalomban walesi hercegként és hercegnéként, és ha Isten is úgy akarja, még megkapják. De ami érdekes a következő hónapokban, az az, hogy Vilmos sokkal hamarabb kényszerült próbára a királlyá válás terén, mint ahogyan azt elképzelte volna.

A figyelmetekbe ajánljuk