Katalin, Vilmos és gyermekeik
Fotó: Getty Images

A tavalyi karácsonyi ünnepségen is megjelent a walesi hercegi pár

A közös családi karácsonyt is kihagyhatja Katalin az állapota miatt

Annak ellenére, hogy a hírek szerint a walesi hercegné jól viseli az orvosi kezeléseket, könnyen lehet, hogy a legnagyobb és legfontosabb családi ünnepségen mégsem vesz részt.


A brit királyi családban rengeteg hagyománynak és szokásnak van nagy jelentősége, de talán semmi nem annyira jelentőségteljes, mint a família közös karácsonyi ünnepsége. Erre minden évben a család sandrighami birtokán kerül sor, ahol csak az uralkodó közeli családtagjai vannak jelen.

Ez is érdekelhet! Katalin hercegné elárulta Vilmos herceg idegőrlő szokását

Az Express információi szerint azonban az idei ünnepség könnyen lehet, hogy az eddigi hagyományoktól eltérően alakul majd. A portál ugyanis egy bennfentesre hivatkozva azt állítja, hogy

bár Katalin nagyon szeretne részt venni az eseményen, a királytól engedélyt kapott, hogy az állapota függvényében ő maga döntsön arról, hogy megjelenik-e vagy sem.

Walesi hercegnőként természetesen előkelő helyen szerepel a vendéglistán és mindenki számít rá, hogy ott lesz. Ő maga is szeretne jelen lenni, hiszen ezek a közös családi összejövetelek nagy jelentőséggel bírnak és Katalin szeretne a gyermekeivel együtt ünnepelni.

– idézi a portál a királyi családhoz közel álló bennfentest.

Még több hír a királyi családról! Öccse szerint ilyen volt gyerekként Katalin hercegné

Katalin hercegn\u00e9

Az idei ünnepi részvételt teljesen Katalinra bízta a király

Getty Images
Végső soron a karácsonyi összejövetelen kötelező a megjelenés, de a hercegné – az állapotára való tekintettel – elérte azt, hogy ő maga dönthet a dologról .

Mint köztudott, Katalint idén diagnosztizálták rákos megbetegedéssel, nemrégiben pedig maga a hercegné számolt be arról, hogy hogyan viselte a kemoterápiás kezeléseket. A famíliához közel állók szerint Vilmos felesége elképesztően erős és jól reagált az orvosi beavatkozásokra.

A hírek szerint egyébként a karácsonyi időszakot Vilmos és családja a Sandrighamhez közeli Anmer Hall-ban tölti majd, így Katalin akár az utolsó pillanatban is meggondolhatja magát a részvételt illetően.

A figyelmetekbe ajánljuk