Vilmos herceg és Katalin hercegné

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Katalin walesi hercegné bejelentette, hogy az év elején a rák egy meg nem nevezett formáját diagnosztizálták nála. A brit Marie Claire egy közeli forrásra hivatkozva azt állítja: hihetetlenül nehéz, amin a hercegi pár keresztülmegy.


A bejelentést követően a 42 éves Katalin határozatlan időre visszalépett közfeladataitól, mivel megelőző kemoterápián vesz részt. A hercegné jelenleg szűk családi körben, windsori otthonában gyógyul.

Katalin a közösségi médiában megjelent bejelentésben is kihangsúlyozta: Vilmos herceggel együtt mindent megtesznek, hogy a lehető leggyorsabban feldolgozzák ezt a helyzetet – elsősorban fiatal gyermekeik érdekében.

Időbe telt, amíg felépültem a nagy műtétből, hogy elkezdhessem a kezelésemet. De ami a legfontosabb: időbe telt, hogy mindent elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak a számukra legmegfelelőbb módon, és megnyugtassuk őket, hogy rendbe fogok jönni.
Vilmos herceg \u00e9s Katalin hercegn\u00e9 Aucklandben

Fotó: Shutterstock

Miközben az öttagú család Katalin felépülésére koncentrál, egy, a párhoz közel álló forrás nyilatkozott a nehéz időszakról. Amaia Arrieta tervező szerint – aki több mint egy évtizede dolgozik együtt a királyi családdal – Katalin és Vilmos jelenleg „a poklok poklát éli át.”

Egyelőre nem tudni, hogy a walesi hercegné mikor tér vissza feladataihoz, mindenesetre magánéletének tiszteletben tartását kérte, amíg felépül. Bejelentésében így beszélt erről:

Reméljük, hogy megértik: családként most egy kis időre, térre és magánéletre van szükségünk, amíg befejezem a kezelésemet. A munkám mindig is mély örömet okozott nekem, és alig várom, hogy visszatérhessek, amikor képes leszek rá, de egyelőre a teljes felépülésre kell koncentrálnom.

Vilmos hercegnek nemrég egy hivatalos eseményen volt jelenése, amikor a közönségből valaki a felesége és gyermekei hogyléte felől érdeklődött. A walesi herceg nyilvános megszólalásaiban általában kerüli a témát, de ezúttal reagált a kérdésre – igaz, elég szűkszavúan:

Mindannyian jól vannak, köszönöm szépen. Igen, mind jól vagyunk.

A figyelmetekbe ajánljuk