III. Károly király és Anna hercegnő
Fotó: Shutterstock

​Megszakítja a hagyományokat Károly király a koronázásakor − de vajon miért?

III. Károly királyt idén májusban koronázzák meg. A tervek már készen állnak, de a hírek szerint lesz néhány változtatás a hagyományos koronázási szertartásban.


A 74 éves uralkodó állítólag úgy döntött, hogy nem visel selyemharisnyát és bricsesznadrágot, ami évszázadok óta hagyomány.

Ez is érdekelhet: Minden, amit Károly koronázásról eddig tudunk

Ehelyett Károly katonai egyenruhát fog viselni az ünnepségen, amelyre a londoni Westminster Apátságban kerül sor május 6-án, ugyanazon a napon, amikor unokája, Archie negyedik születésnapját ünnepli. Károly azért szakít a hagyományokkal, mert a „modern, 21. századi monarchiát" akarja képviselni, és a korábbi egyenruha „túlságosan elavult" volt.

Egy forrás a következőket mondta a The Sun Online-nak:

Bár a koronázás néhány hosszadalmasabb elemét félreteszik vagy modernizálják, a király örömmel viselte volna a nadrágot és a harisnyát. De a magas rangú segítőivel folytatott megbeszélésen azt tanácsolták neki, hogy nem kellene viselnie, így helyette katonai egyenruhában fog érkezni.

Károly a hírek szerint tárgyalásokat folytat arról, hogy 2022 májusában viselje a flotta admirálisának egyenruháját, amelyet korábban a parlament állami megnyitóján viselt.

Ha tovább olvasnál: Így fogja segíteni Vilmos herceg Károlyt a koronázás során

III. K\u00e1roly kir\u00e1ly katonai egyenruh\u00e1ban

Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Azt is ajánlották neki, hogy hermelinbundába öltözhetne, és két koronát viselhetne − köztük a császári állami koronát és a Szent Edward-koronát −, a ceremónia különböző pontjain.

Károly ragaszkodott ahhoz, hogy koronázása a megélhetési válság közepette visszafogottan történjen majd. Azonban ezeket a terveket is elvetették, mivel egy bennfentes azt állította, hogy az esemény fel lesz pörgetve, nem is kicsit.

Egy másik forrás szerint:

Az a mítosz tartja magát, hogy kisebb lesz. Kicsit más lesz, de a méretét és a látványosságát tekintve nem fog kívánnivalót hagyni maga után.

A pletykák szerint a Downing Street-en belül is feszültségek vannak a tekintetben, hogy ki kap majd meghívást a ceremóniára. A hírek szerint a koronázásra a 650 képviselőből csak 24 képviselőt hívnak meg, a kiválasztási procedúra állítólag már folyik a Downing Street és a Buckingham-palota által.

Károly király mellett május 6-án megkoronázzák Kamilla anyakirálynőt is.

Forrás: Marie Claire


A figyelmetekbe ajánljuk