Karácsonyfa.

A szakértő szerint így tudjuk kiválasztani a legjobb karácsonyfát

Ahogy közeledünk a karácsonyhoz egyre több embert foglalkoztat a kérdés, miszerint hogyan érdemes karácsonyfát választani. Egy szakértő most válaszolt!


Clarke Gernon, a Nemzeti Karácsonyfa Szövetség elnöke szerint az első és legfontosabb dolog, hogy egy olyan „fenyőfarmot”, vagy karácsonyfa nagykereskedést érdemes választanunk, amely már korábban is bevált – írja a This Old House.

A szakértő azt tanácsolta, hogy amennyiben nem ismerünk ilyen helyet, azokat a vállalkozásokat érdemes preferálni, amely a helyi gazdaságokból hozza a fákat.

Ez is érdekelhet: Dió és ezüstforgács – 4 érdekesség a karácsonyfáról, amiről eddig nem hallottál

Gernon elmondta, hogy fenyőket – amelyeket az árusítási szezon megkezdése előtt körülbelül 3-4 héttel szokták kivágni – a megvásárlás előtt fontos megtapintani és megszagolni, pont úgy, mint a gyümölcsök vagy a zöldségek esetében.

Na de pontosan mit ért ez alatt a szakértő? Gernon szerint ezekre a szempontokra érdemes figyelni:

Meg kell fogni a fa bármelyik ágát a hüvelyk- és mutatóujjunk között, ezután óvatosan meg kell szorítani, majd magunkhoz kell húzni azt. Ha a végén egy maréknyi tűt kapunk, a fa már túl van a virágzáson. Ezeket a tűket össze kell törni, majd ellenőrizni kell az illatot.

Ha a fa nem elég illatos, ne vedd meg

– mondja a szakértő.

Emellett a fát néhány centivel a talaj fölé érdemes emelni, majd le kell ejteni azt. Ha a külső tűk leesnek, az problémát jelent. A fa belsejéből lehulló tűk azonban normálisak.

Gernon végül a fa törzsének átmérőjére hívta fel a figyelmet, amely komoly gondot okozhat, ha nem illeszkedik a fenyőfatalpazatba.

A figyelmetekbe ajánljuk