Közelgő hetvenes évek, művészet, cigaretta füst, bormámor és egy óriási szerelem. Jane Birkin és Serge Gainsbourg története olyan alapvetés a franciák életében, mint nálunk Ruttkai és Latinovits. A szépség és a szörnyeteg, az angol rózsa és a francia avantgárd, a hibátlan nő és a káposztafejű férfi – megannyi ragadványnév, amiket rájuk aggattak, hiszen románcuk egyszerre volt egy botrányos, ugyanakkor bájos szenzáció, amely óriási port kavart Európában. Karizmatikusak, különlegesek és a végtelenségig bohémok. De milyenek voltak valójában?
Birkin és Gainsbourg a Swinging Sixties idején kialakult bohém életstílus abszolút megtestesítői voltak. A férfia az iszákos költő és provokátor szerepét magára öltő francia művész volt, aki a hatvanas-hetvenes években az egyik legjelentősebb alkotónak számított. Szinte minden zenei stílusba belekóstolt, de nem állt tőle távol a filmkészítés és az irodalom se. Birkin pedig tehetség színesznő, aki bájos akcentusával és rekedtes hangjával a franciák egyik legnagyobb bálványa volt.
A Swinging Sixties egy fiatalok által vezérelt kulturális forradalom volt, amely az 1960-as évek másoeik felében zajlott az Egyesült Királyságban, és a modernitást, illetve a szórakoztató hedonizmust hirdette.
Ez is érdekelhet: Az 1920-as évek divatja teljesen más volt, mint amit gondolnál
A nagy találkozás
A költő szenvedélyes kapcsolatott folytatott, Brigitte Bardottal, ám egy év után, 1967-ben véget ért szerelmük, Gainsbourg ekkor összetört. Alkotással és különféle munkákkal próbálta elterelni a figyelmét, az egyik ilyen meló a Szlogen című francia film volt, amit 1968-ban forgattak. Az évszám pedig fontos, ugyanis a 22 éves Birkin ekkor (és talán ezért is) költözött a francia fővárosba. A fiatal színésznő úgy érkezett Párizsba, hogy egy szót sem tudott franciául, karján pedig újszülött kisbabája lógott. Londonból menekült, hiszen akkor vált el férjétől, John Barry zeneszerzőtől. Az Egyesült Királyságban már ismerték a nevét: első igazi sikerét 1966-ban érte el, a Nagyítás című filmben való alakításával.
Ám mindazok ellenére, hogy Franciaországban nem igazán ismerték, és épphogy csak köszönni tudott az újlatin nyelven, megkapta a Szlogen női főszerepét. A próbafelvételen találkozott először jövendőbelijével. A nagy találkozás azonban egy cseppet sem volt romantikus.
Fájó szívvel és csecsemőjével a karjában Birkin kezdetben nem látott át Gainsbourg felszínes durvaságán.
Borzalmas! Egy szörnyű ember ez a Serge Bourgignon. Annyira arrogáns és sznob, teljesen lenéz engem.
– mondta a színésznő testvérének.
Ám pár nappal később a film szereplőinek és a stábnak egy partit szerveztek, amin Birkin megragadta a lehetőséget, és a táncparkettre rángatta Gainsbourgot, hogy megkönnyítse a kettejük közötti viszonyt. A kezdeti tiltakozás után Gainsbourg megadta magát és rábólintott a táncra, majd az egész éjszakát együtt töltötték. A partiról el is szöktek, majd jó néhány párizsi klubba is betértek. Hamar egymásra hangolódtak, rengeteget nevettek és be nem állt a szájuk. A hajnali órákban erősen ittasan tértek vissza Gainsbourg szállodai szobájába, ahol a költő azonnal elaludt. Birkin viszont nem volt álmos, csak nézte, ahogy Serge alszik.
A színésznő ezt az éjszakát sokáig élete legromantikusabb élményeként emlegette.
Elég sokat ittunk. Visszaolvasva a naplómat őrületes az egész. Most ennyi idő elteltével még inkább. Őrület emlékezni mindenre, amit csináltunk, és azokra a pillanatokra, amikor egyszer csak egy teljesen ismeretlen helyen felébredtünk.
– nyilatkozta Birkin egy 2019-es interjúban.
Majd elkezdődött közös útjuk, a költő-múzsa kapcsolat, amely mindkettejük életében az egyik legmeghatározóbb szövetség volt.
Szeretlek... én se téged!
Zűrzavaros kapcsolatuk és művészetük miatt többször kerültek címlapokra 13 évig tartó viszonyuk alatt. Az egyik legnagyobb botrányukat a Je t'aime... moi non plus című örökzöldnek köszönhetik. A dalt eredetileg Gainsbourg előző szerelmének, Brigitte Bardotnak írta. Az önjelölt „féltékeny barátnő" Birkin pedig felajánlotta, hogy elénekli Bardot szerepét, aki elutasította a duettet, attól tartva, hogy az erotikus jelleg problémákat okozna új házasságában.
Érzéki suttogás, erotikus lihegés és egy legendás dallam, ami a szexuális forradalom egyfajta bűnös himnuszává vált. Az akkori pápa, VI. Pál tiltakozott, a lázadó ifjúság pedig imádta.
A felháborodás pedig tényleg komoly volt. Olyannyira, hogy a Vatikán hivatalos levélben szólította fel a nyugati rádióállomásokat, hogy töröljék a dalt. Gainsbourg még azzal is viccelődött, hogy az egyházfő a legnagyobb PR-osuk. Akadt néhány ország, aki eleget tett a kérésnek: Spanyolország, sőt Dél-Amerika sem vette meg a szerzeményt. Azonban az angolok, a norvégok és az osztrákok mit sem törődve sugározták a dalt.
Londonban hallottam egy taxisofőrtől, akinek három gyermeke volt, hogy mind a hármat erre a dalra nemzette
– mesélte Birkin egy interjúban, majd hozzátette, hogy a saját szülei sem hallgatták meg teljes egészében a szerzeményt:
Megmutattam a szüleimnek is, bár amikor a szeretkezés hangjai jöttek, felemeltem a tűt a lemezről. Az már nekik is sok lett volna.
Emlékszem, hogy akkoriban elutaztunk Velencébe, és ott estem fülig szerelembe. Elterelte minden figyelmemet és fájdalmamat a vállásról, és azt hiszem, segítettem neki túllépni Brigitten is
– mondta Birkin visszamelékezve, hogy miképp lett fellángolásukból teljes értékű kapcsolat.
A párnak pedig 1971-ben megszületett egyetlen gyermeke, Charlotte. A színésznő az évek alatt többször is hangot adott annak, hogy Gainsbourg mennyire csodálatos apa volt, és rettenetesen meghatódott, amikor a lányuk megszületett:
Át kellett szállítani egy másik kórházba, én nem mehettem a kisbabámmal, mert elkaptam valami betegséget. Serge zokogva ment el a taxival, és a kis Charlotte-tal, annyira aggódott.
De hiába voltak szülők, a bulikról a továbbiakban sem mondtak le, ezt pedig Birkin nem is titkolta:
A szabadság egy formáját képviseltük. A húsz év korkülönbség és az életmódunk. Éjszaka elmentünk szórakozni, hazajöttünk, hogy iskola előtt felkeltsük Kate-et és Charlotte-ot, aztán nappal aludtunk. Ez volt a fantáziám, a tabuk hiánya.
És mint minden párnak, nekik is voltak veszekedéseik, bár talán az övék egy kicsit drámaibb és nyilvánosabb volt.
Egyszer a párizsi Castle bárban Birkin arcon dobta Gainsbourgot egy pudingos tortával, majd kergetni kezdte a St. Germain körúton. Ez alaposan feldühítette az amúgy is lobbanékony természetű költőt, a színésznő pedig kénytelen volt kiengesztelni, hogy eloltsa haragját. Ezért Birkin fogta magát és beleugrott a Szajnába, majd kimászott, és vidáman, karonfogva hazaséltáltak.
Olvasd el ezt is! Andy Warhol és Edie Sedgwick: egy legendás barátság tragédiája
A problémák
Serge négyszemközt őrültnek és veszélyesnek tünhetett sokak számára, csak a felesége ismerte igazi, „bohóc" oldalát. Imádta szórakoztatni a gyerekeket. Nem volt egy merengő művész, aki egyedül ült unottan a sarokban, vágyott a figyelemre. Szarkasztikus, olykor pedig kegyetlen volt, sőt előfordult olyan is, hogy napokig nem állt szóba a színésznővel, cserébe pedig rengeteget ivott, ami szépen lassan felemésztette.
Épp ezért nem is meglepő, hogy az éjszakai dorbézolások hatására az agresszív „Gainsbarre” – Serge gonosz alteregója – egyre gyakrabban lépett a nyugodt férfi helyébe. Sokszor már a televíziós fellépéseknél is ittasan jelent meg. A botrányhős-zseni egyszerre undorította és késztette csodálatra az embereket, ezt azonban Birkin nem bírta már tovább és 1980-ban elhagyta.
A színésznő újraházasodott, Jacques Doillon filmrendezőhöz ment feleségül, akitől szintén lánya született, de a kapcsolatuk sokszor ingatag volt, hiszen Birkin sosem tudta Gainsbourgot elengedni.
A költőnek a nyolcvanas évek végén egyre több egészségügyi problémával kellett szembenéznie, eltávolították a májlebenyét és négy szívrohamot is túlélt, az ötödik azonban végzetesnek bizonyult. Birkint lesújtotta a hír. Három napot töltöttek Gainsbourg holttestével, nem voltak hajlandóak elengedni. Egykori felesége kérésére kedvenc plüssállatával, Munckey-val együtt temetették el.
A színésznő erős érzelmei pedig akkori férjével való házasságába került, aki elhagyta őt, mivel Birkin nem tudta elengedni Gainsbourgot még halála után sem. De feltehetőleg még napjainkban sem.
Azt hiszem, senki sem csinálta nála jobban, és valószínűleg azért, mert megelőzte a korát. Amikor másnak is írt, Bardot-nak, Catherine Deneuve-nek, mindenkinek, akkor is megmaradt az ő saját módszere. Az életmódja, a szemtelensége és a romantikája. Ő egy örök kamasz volt, én pedig imádtam.
– emlékezett vissza rá Birkin.
