Augusztus 11-én hivatalosan is lezárult a 2024-es párizsi olimpia, Magyarország tekintetében pedig jobban nem is alakulhatott volna az utolsó versenynap: Gulyás Michelle – Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után – nyert aranyat öttusában, mindezt ráadásul egy világrekorddal megtoldva. Az olimpiai bajnokot arról kérdeztük, hogy hogyan élte meg a sikert és milyen út vezetett idáig. Exkluzív interjú Gulyás Michelle-lel.
Már önmagában az csodálatos érzés lehet, hogy a dobogóra állhat valaki, a Himnusz felcsendülése azonban katartikussá varázsolhatja az élményt. Mik voltak az első gondolataid ebben a gyönyörű helyzetben?
Gulyás Michelle: Elképesztő volt, de szerintem még most se fogtam fel, hogy mindez tényleg megtörtént. Amikor felcsendült a Himnusz, számos pozitív érzés öntött el: egyszerre éreztem hálát, szeretetet és büszkeséget. Nagyon megható volt, hogy mindenkit – szüleimet, barátaimat, edzőimet és a magyarokat is – büszkévé tettem, és hogy velük együtt tudtam megélni a pillanatot. Mondtam is magamban, hogy
na, a kis Gulyás, aki egyszer csak egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett edzeni, most nemcsak, hogy itt állhat a dobogón, de egy teljes álmot valósított meg.
Az öttusa az egyik legkomplexebb olimpiai sportág, amit 11 évesen próbáltál ki először. Már a kezdetektől érezted, hogy ez lesz a te területed, vagy fokozatosan alakult ki, hogy maradsz ennél a sportnál?
G. M.: Számomra abszolút fokozatosan történt a „megvilágosodás”, mivel az öttusa nemcsak fizikai, de mentális erőnlétet is igényel. Nehéz például egy kemény futóedzést követően nem kifáradni annyira, hogy utána ne tudj teljesíteni egy olyan mentálisan megterhelő edzésen, mint például a lövészet vagy a vívás.
Ez is érdekelhet! Olimpia 2024: eltérést figyelhetünk meg az elit sportolók agyműködésében
Fotó: MÖSZ/Búza Virág
Kívülről rendkívül megterhelőnek tűnik öt egymástól eltérő, állóképességet és technikai felkészültséget is igénylő, különálló sportágban egyformán jól teljesíteni. Számodra melyik terület a legkomfortosabb, és melyik a legnagyobb kihívás?
G. M.: Semmiképpen sem irigylem az edzőimet, mert óriási szakmai tudás kell ahhoz, hogy valaki egy ennyire komplex sportágra tanítsa ki a növendékeket – az edzők pedig a gyakorlás során is hatalmas segítséget jelentenek, mivel ők hangolják össze az edzések időpontjait.
A legnehezebb számomra az úszás elsajátítása volt, a lövészetbe viszont elég könnyen beletanultam. Edzések alatt is a technikai számok a kedvenceim, hiszen bár az edzők mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák az érdeklődést, a futás és az úszás tud azért kicsit monoton lenni.
Ez is tetszeni fog! Ezért nem szerepelt az úszás az ókori olimpiai játékokon
Édesapád munkája miatt gyerekkorodban sok különböző országban éltetek: Londonban születtél, óvodába Olaszországban jártál, az általános iskolát Szlovéniában kezdted el. Mit adott és mit vett el ez az életforma? Hogyan befolyásolta a sportoláshoz és a nemzetközi versenyekhez való hozzáállásod, hogy számos különböző országban, kontinensen laktál?
G. M.: A legnagyobb pozitívum, amit a sok utazásnak köszönhetek, hogy nagyon könnyen alkalmazkodom az új dolgokhoz. Mindig gyorsan kellett hozzászoknom az ismeretlen helyzetekhez, ami az öttusában is jól jött, hiszen ahogy folyamatosan csiszolnak magán a sportágon, az igazából örökké változik.
Lehet, hogy emiatt utazok is annyit szabadidőmben, amennyit csak tudok – bár az is tény, hogy mindig imádok hazajönni.
Szakmai tekintetben is sokat utazok, amiért nagyon hálás vagyok: edzőtáborokba járok, versenyekre látogatok ki, tehát fontos is, hogy ne ijesszenek meg az új helyzetek. Elvenni szerintem nem sokat vett el, legalábbis én nem érzek semmiféle hátrányt emiatt.
Fotó: MÖSZ/Búza Virág
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen bűnügyi nyomozónak tanultál. Miért vonzott ez a szakma, és hogy alakult át az érdeklődésed az egyetemi évek alatt? Jelenleg is dolgozol ezen a területen, vagy most az olimpiai felkészülésé volt a főszerep?
G. M.: Nemzetközi szinten elég sokan csatlakoznak a hivatalos szervekhez sporttisztként. Magyarországon főleg a sportszázados beosztás az elterjedt, de én tiszt akartam lenni, így jött B opcióként a rendőrség, mivel ott több szakirány is volt, ami érdekelt. Most az NKE-n látok el különböző adminisztrációs, toborzási és sporttal kapcsolatos feladatokat, de persze mindig a sport volt előtérbe helyezve. Az olimpiát megelőző sok verseny és az edzőtáborok miatt pedig szükségem is volt az egyetem támogatására, amit szerencsére abszolút megkaptam, és borzasztóan hálás vagyok érte.
Hogyan tovább az olimpia után? Hol pihened majd ki az elmúlt hetek és hónapok munkáját? A pihenés után mik a következő céljaid, terveid a sport területén?
G. M.: Bár az olimpiát követően szerettem volna egy kicsit pihenni, senki sem számított azonban arra, hogy nyerni fogok, és majd meg kell jelennem bizonyos helyeken, interjúkat kell adjak – ezért a nyaralást kicsit ki kellett toljam. Miután lezajlanak ezek a megjelenések, Görögországot vagy Olaszországot veszem célba, és legalább 1,5-2 hétig süttetem majd a hasam, mielőtt visszatérnék az edzésekhez.
Szerző: Illyés Laura
