morcsányi géza

Morcsányi Géza a 2017-es Berlinálén.

Elhunyt Morcsányi Géza Jászai Mari-díjas műfordító, dramaturg és szerkesztő

70 éves korában elhunyt Morcsányi Géza Jászai Mari-díjas műfordító, dramaturg és szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíjas Enyedi Ildikó-film, a Testről és Lélekről férfi főszereplője.


Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő élete hetvenegyedik évében, 2023. január 4-én hunyt el – közölte a Magvető Kiadó Facebook-oldala.

A dramaturg 1952. augusztus 28-án született Budapesten. 1977 és 1988 között dramaturgként dolgozott több teátrumban, köztük a Radnóti Miklós Színházban. Később az Interpress Magazin szerkesztője, 1989-1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt. A Magvető Könyvkiadót 1995-2015 között vezette, irányítása alatt pedig olyan alkotók műveit adták ki, mint Bartis Attila, Bodor Ádám, Dragomán György, Esterházy Péter, a Nobel-díjas Kertész Imre, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Térey János és Závada Pál. A Líra Kiadói Csoport pedig 2015-től vezette.

Munkásságát több díjjal ismerték el: 1999-ben Jászai Mari-, 2004-ben Gemini-, 2005-ben Budapestért díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.

A nagyközönség ennek ellenére akkor ismerhette meg igazán, amikor eljátszotta Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas alkotásának Testről és lélekről című, 2017-es filmjében a férfi főszerepet

A film premierjét követően, 2017-ben Morcsányi így nyilatkozott a munkáról a Fideliónak:

Örültem a sikernek, mert drukkoltam Enyedi Ildikónak, Borbély Alexandrának és az egész stábnak. De a saját munkámnak nem kerestem igazolást – Enyedi Ildikó kiválasztott a szerepre, innentől fogva annyi volt a dolgom, hogy minden erőmmel igyekezzem. Az én koromban kockázatos már ilyen dolgokba belefogni, számolni kellett vele, hogy esetleg nem fogom bírni a forgatást, vagy kiderül, hogy teljesen alkalmatlan vagyok, én pedig megbánom, hogy belerángattak ebbe az egész kalandba. Ezt én mind végiggondoltam – örülök, hogy nem így lett, de a siker még nem indít el egy új pályán.

Amikor arról kérdezték, hogy a kockázatok ellenére, miért vállalta el mégis a főszerepet, azt mondta, Enyedi Ildikó miatt:

A forgatókönyvet éppen csak átlapoztam, hogy nagyjából tisztában legyek a történettel, és azzal, hogy mi lesz majd a dolgom. Ildikó művészi formátuma volt az, ami meggyőzött.

A film másik filmszereplője, Borbély Alexandra Instagram-oldalán búcsúzott Morcsányitól:

Isten veled drága Géza!

A figyelmetekbe ajánljuk