Jim Carrey

Az elsősorban komikus szerepeiről ismert Jim Carrey korunk egyik legszélesebb eszköztárral rendelkező színésze, aki szinte bármit el tud játszani. A maszk és az Ace Ventura főszereplője azonban egyik leghíresebb filmjében, a Dumb és Dumberben egész egyszerűen nem vállalt be egy jelenetet, írja a Far Out.


Az 1994-es Dumb és Dumber című, Peter Farrelly által rendezett, Magyarországon kifejezetten népszerű vígjáték középpontjában két „dilinyós” jóbarát áll, akik Aspenbe indulnak, hogy visszaadjanak egy pénzzel teli aktatáskát a tulajdonosának, nem tudván, hogy azt váltságdíjként hagyták ott.

A film azzal ér véget, hogy Harry (Jeff Daniels) és Lloyd (Jim Carrey) pénz és közlekedési eszköz nélkül, csüggedten sétál hazafelé. Ekkor felbukkan egy bikinis nőkkel teli busz, a hölgyek pedig beinvitálják a párost – ők viszont igazi balfék módjára visszautasítják a lehetőséget.

Ahogy azt Peter Farrelly rendező egy, a The Hollywood Reporternek adott interjújában elmondta, Carrey segítsége kellett ahhoz, hogy így alakuljon a film befejezése. A stúdió ugyanis igyekezett nyomást helyezni az alkotókra: ők azt szerették volna, ha a kaland happy enddel zárul, és a páros felszáll a buszra.

Farrelly azonnal így reagált erre az ötletre:

Ők túl hülyék ahhoz, hogy felszálljanak a buszra.

Végül azt a kompromisszumot sikerült kialkudni, hogy mindkét verziót leforgatják – azt is, amiben Harry és Lloyd felszáll a buszra, és azt is, amiben nem. Az alkotók viszont továbbra is szkeptikusak voltak:

Valahogy sejtettük, hogy ha mindkét verziót felvesszük, a stúdió rávesz majd minket, hogy a hagyományos, hollywoodi happy endet használjuk. Ezért azt inkább le sem forgattuk.

Maga Carrey is beállt a rendező mögé, hiszen ő is azonnal megértette, hogy a legjobb módja a film befejezésének egy újabb tragikomikus pillanat. Farrelly így mesélt erről:

Kimentünk a forgatásra, és Jim Carrey-nek is szóltunk, hogy a stúdió kér tőlünk egy olyan verziót is, amiben felszállnak a buszra. Ő pedig kategorikusan kijelentette: „Én nem szállok fel arra a buszra. Nem fogom megcsinálni.” Szóval ezt a változatot nem is forgattuk le: visszamentünk, és azt mondtuk a stúdiónak, hogy elfogyott a napfény, és nem tudjuk megcsinálni.

A figyelmetekbe ajánljuk