Chris Rock.
Getty Images

A pofozkodós balhé után Chris Rock úgy döntött, nem vállalja a 2023-as Oscar-gála vezetését

Chris Rock visszautasította a 2023-as Oscar-gála vezetését – ezt maga a komikus jelentette be a Phoenix belvárosában található Arizona Financial Theatre-ben tartott vasárnap esti előadása során.


Az Arizona Republic beszámolója szerint Rock elmondta, hogy az Akadémia felkérte, hogy harmadszor is térjen vissza a házigazdai posztra (a komikus kétszer, 2005-ben és 2016-ban volt a díjátadó házigazdája), miután a 2022-es ceremónián Will Smith megpofozta őt a színpadon, mivel a komikus Smith feleségével, Jada Pinkett Smith-szel viccelődött.

Az incidensre akkor került sor, amikor Rock épp a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat készült átadni.

A phoenixi előadás során Rock állítólag a műsorvezetői feladat elfogadását egy bűntény helyszínére való visszatéréshez hasonlította, utalva O.J. Simpson gyilkossági perére, akinek volt feleségének meggyilkolása azzal kezdődött, hogy a nő otthagyott egy szemüveget egy olasz étteremben. Rock azt mondta, az Oscar-gálára visszatérni olyan lenne, mintha Nicole Brown Simpsont arra kérnék, hogy „menjen vissza az étterembe".

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia nem kívánta kommentálni Rock megjegyzéseit.

Áprilisban az Akadémia igazgatótanácsa megtiltotta Smithnek, hogy visszatérjen az Oscar-gálára, vagy részt vegyen bármilyen más akadémiai rendezvényen a következő 10 évben.

A hónap elején az Akadémia újonnan kinevezett vezérigazgatója, Bill Kramer megjegyezte, hogy „elkötelezettek amellett, hogy idén legyen egy műsorvezető a show-ban", és „már megkerestek néhány kulcsfontosságú partnert ezzel kapcsolatban". Azt is hangsúlyozta, hogy a következő ünnepségen nem lesz téma a pofon vagy a viccelődés:

Tovább akarunk lépni, és olyan Oscar-gálát szeretnénk, amely a mozit ünnepli. Jelenleg erre koncentrálunk

– mondta.

A figyelmetekbe ajánljuk