Renée Zellweger

A Bridget Jones folytatására készül Renée Zellweger?

Úgy tűnik, hogy a legendás karaktert ismét leemelik a polcról.


A Bridget Jones naplója 2001-ben került a nagyvászonra, és azóta számos folytatása is megjelent. Ám úgy tűnik, hogy 21 évvel a debütáló produkció után sem hagyják pihenni. A hírek szerint készül a negyedik film is, amelyben Renée Zellweger újra eljátssza a jól ismert karaktert.

20 éve követjük Bridget életútját, párkapcsolati küzdelmeit és karrierjét, amelyek az azonos című regény alapján készültek. A legújabb részben azonban az anyaságba merülne el (feltehetőleg rendkívül szórakoztató módon). Hiszen a legutolsó részben, a Bridget Jones babát vár című filmben tudta meg, hogy terhes, és megpróbálta kideríteni, vajon ki lehet gyermekének az édesapja.

Egy forrás a The Sun-nak elmondta, hogy a producerek már „titokban" dolgoznak a következő filmen. Annak ellenére, hogy néhányan azt hitték, hogy a népszerű romantikus komédiának vége, a filmkészítők ragaszkodnak a folytatáshoz.

A producerek mindig is tudták, hogy közönség hatalmas érdeklődéssel várná a sztori végét, ha a megfelelő történet rendelkezésre állna, és most úgy érzik, itt az ideje, hogy elmeséljék. Egyelőre még nem erősítették meg a negyedik film megjelenési dátumát, de sokan azt találgatják, hogy talán jövőre vagy 2024-ben kerülhet a mozikba.

Zellweger egyelőre szűkszavúan nyilatkozott a projektről.

(Marie Claire)

A figyelmetekbe ajánljuk