mars vörös bolygó űrhajós űrutazás vörös kő

Ezen a héten lehetőségünk nyílt virtuálisan a Marsa utazni, megtudhattuk, hogy egy jó Wellington bélszín akár 72 órán át is készülhet, valamint bepillantást nyerhettünk a háború előtti Magyarország mindennapjaiba.


A Marson „lépkedve"

Nincs manapság olyan nap, hogy ne legyen legalább egy, a Marsról szóló hír, ami körbejárja a világsajtót. Ez persze nem meglepő, hiszen ilyen közel még sosem voltunk a vörös bolygóhoz. A NASA-nak köszönhetően például most átélhetjük, hogy milyen lenne, ha körülnézhetnénk a szomszédos bolygón.

Elképesztő ugrás

Nem sokan mondhatják el, hogy átugrottak egy egész szigetet. A felvételen szereplő fiatal ember azonban büszkén állíthatja, hiszen erre bizonyítéka is van.

Amikor apukád egy bartender

„Kakaót vagy csak szimpla tejet adhatok?"

– tehetné fel a videóban szereplő apuka a kérdést, már csak azért is, mert ilyen látványosan nem sokan tudják összedobni az lefekvés előtti kedvenc itókákat.

Színezett múlt századi fotók

Ha rápillantunk egy-egy régi, fekete-fehér fotóra, látszólag egy teljesen más világ tárul elénk. Pedig ez természetesen nem így van. A világ ugyan modernebb lett, a színek és az emberek azonban ugyanolyanok. Színezett fotókkal kerülhetünk közelebb a múlt századi mindennapokhoz.

Terry Fox

Terry Fox egy kanadai atléta volt, aki rákos megbetegedésének következtében elveszítette a jobb lábát. Rák ellenes aktivista lévén műlábával futott maratont annak érdekében, hogy pénzt gyűjtsön a betegség kutatására. Ekkor készült róla a fent látható világhírű fotó.

Keleti kényelem

Szinte mesébe illő látványt nyújtanak a szaúd-arábiai sivatagban létrehozott pihenőhelyek. Kellemes hangulat, ropogó tűz, egy kis ital és máris kényelembe helyezhetjük magunkat.

72 órán át készülő Wellington

A Wellington bélszín talán az egyik legismertebb steaktípusú étel: a marhahúst gombával borítják, majd leveles tésztába tekerik be, és végül kisütik. Bár az eredeti recept is eléggé időigényes, ha igazán jó Wellingtont akarunk készíteni, szánjunk rá legalább 72 órát.

És te át tudnád vinni a teherszállító hajódat a Szuezi-csatornán?

DigitalGlobe/GettyImages

Az elmúlt hét egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott történése az Evergreen nevet viselő teherszállító hajóhoz kötődik, mely egy rosszul elvégzett manőver miatt gyakorlatilag az egész Szuezi-csatornát lezárta. Sokan persze a hajó kapitányára mutogattak, ám nem olyan biztos, hogy mások nem követték volna el ugyanezt a hibát. A CNN egyik online játékának köszönhetően most akár ki is próbálhatjuk, hogy nekünk sikerülne-e átvinni a hajónkat az Európát és Afrikát összekötő kanálison.

Budapest 1938-ban

Vajon hogyan festhetett a két világháború közötti Budapest? Erre a kérdésre ad választ nekünk egy, a magyar fővárosról 1938-ban készült imázsfilm, melyet Technicolos eljárással varázsoltak színessé.

Mit rejtenek a Föld legmagányosabb részei?

Néha a világ unalmasnak tűnhet. Már minden távoli szigetet felfedeztünk, meghódítottuk a sarkvidékeket, felfedeztük a sűrű dzsungeleket. De még mindig van egy hely, ami felfedezésre vár: egy hely, ahol rejtélyes lények élnek teljes sötétségben. Ez pedig nem más, mint a mélytenger.

A figyelmetekbe ajánljuk