Isztambuli bazár

isztambul, Fedett bazár

Európa hat legolcsóbb úti célja – Budapest is a listán

A BuzzFeed újságírója szedte össze a legolcsóbb és legjobb európai nagyvárosokat, amelyek között Budapest is ott van.

Prága, Csehország 

Shutterstock

Prága évről évre egyre népszerűbb a hátizsákos turisták körében. A város tökéletesen alkalmas a hétvégi kiruccanásokra is, úgy, hogy a pénztárcánkat sem terheli le. Ráadásul a gótikus kastélyokkal, barokk templomokkal és gyönyörű kilátással rendelkező város az év bármely szakaszában gyönyörű.

Az pedig már megszokott, hogy lényegében a sör olcsóbb, mint víz, ahogy más termék és szolgáltatás is barátságos áron található még magyar viszonylatban is. Kocsmák, vendéglők, kürtöskalács és a teljes óváros – pár kihagyhatatlan dolog, ha Prágában járunk.

Krakkó, Lengyelország 

Shutterstock

Szintén egy középkori óváros, ezúttal Lengyelország déli részéről. Azonban sokan csak ezzel azonosítják Krakkót, miközben az óvároson kívül is rengeteg felfedezni való található. A főtér mellett még érdemes a zsidónegyedbe is ellátogatni, ahogy a pár kilométerre lévő Auschwitz-Birkenau Nemzeti Múzeumba is. A különböző jegyárak rendkívül kedvezőek, de az ételek is italok is kifejezetten olcsók.

Prágához hasonlóan, Krakkó is alkalmas a hétvégi kirándulásokhoz.

Zágráb, Horvátország 

Shutterstock

Zágráb gyakran figyelmen kívül hagyott úti cél Horvátországban. A legtöbb ember a tengerparti városokba, Dubrovnikba, Splitbe és más nyaralóhelyre ömlik, figyelmen kívül hagyva a belvárosokat. De a horvát fővárost mindenképpen érdemes meglátogatni, hiszen számos látnivalótól és gasztronómiai élménytől fosztjuk meg magunkat, ha Horvátországban járunk. A legjobb, hogy itt nem a helyi tengerpartokra jellemző, turistákra szabott árakkal találkozhatunk.

Isztambul, Törökország 

Shutterstock

Magyarországtól kicsit távolabbi ország nagyvárosa is a listán. Isztambul a macskabarátok tökéletes helyszíne, mivel a város tele van cicákkal, a helyeik pedig királyi bánásmódban részesítik az állatokat. Ezen kívül Isztambul történelmi múltja, két kontinensen (Európa és Ázsia) átívelő területe és pezsgő mindennapjai az egyik legegzotikusabb helyszín az utazók körében.

Az utcai élelmiszerárusoknak köszönhetően olcsón és könnyen találhatunk ételt magunknak, ahogy a híres bazársorain is válogathatunk az olcsóbbnál olcsóbb termékek között.

Lisszabon, Portugália 

Shutterstock

Lisszabon az egyik legfelkapottabb nyugat-európai turistacélpont az elmúlt években. Részben a nagyszerű hangulata és városképe miatt, részen pedig a Nyugat-Európára nem jellemző baráti árak miatt. Utóbbi következménye, hogy a kereslet miatt drágább is lett a város, de a BuzzFeed szerzője még így is a listára rakta, mivel még így is olcsó helynek számít a környék országaihoz képest.

Budapest, Magyarország 

Shutterstock

A szerző Budapestet részben Isztambulhoz hasonlította: a magyar főváros is két részre osztott a Duna által. A fővárosban rengeteg múzeummal , történelmi helyszínnel és tomboló éjszakai élettel találkozhatunk. A cikk szerint a tökéletes város, amelyet Prága és Zágráb között meg kell látogatni. Halászbástya, termálfürdők , Parlament, Lánchíd – néhány ajánlás a cikkből.


A figyelmetekbe ajánljuk