James Webb űrteleszkóp

Feszül a helyzet a NASA James Webb űrteleszkópja körül

Szó szerint.


Hétfőn (január 3-án) a James Webb Űrteleszkóp irányítói elkezdték kifeszíteni a távcső hatalmas napellenzőjét, a teniszpálya méretű, ötrétegű pajzsot, amelynek célja, hogy a 10 milliárd dolláros csillagvizsgálót hűvösen tartsa, hiszen ha túl melegszenek a motorjai, akkor könnyen meghiúsulhat a küldetés.

Ez a feladat a Webb nappajzsának kibontásának utolsó lépése, és körülbelül három napot vesz igénybe. Mivel a Webb még annyira új az űrben – a 10 milliárd dollárt érő obszervatórium csak december 25-én indult –, a feszítés két napot késett, mivel a mérnökök szombaton (január 1-jén) az újév miatt szünetet tartottak, vasárnap pedig néhány kisebb problémán dolgoztak.

Az ütemterv szerint a telepítés szerdán (január 5-én) fejeződik be, de a rétegek feszítésének (sőt a teljes telepítésnek) az időzítése változhat a Webb által a sorozat során előállított mérnöki adatok függvényében.

A teleszkóp a hőérzékeny infravörös megfigyelésekre specializálódott, így a napellenző létfontosságú eleme az obszervatóriumnak. A napellenző tehát része annak az egy hónapig tartó telepítési eljárásnak, amelynek célja, hogy a Hubble-űrteleszkóp utódja készen álljon a Földtől távoli, bolygónktól közel 1 millió mérföld (1,6 millió km) távolságra lévő pontról történő adatgyűjtésre.

A figyelmetekbe ajánljuk