Mint minden héten, most is összegyűjtöttük az elmúlt egy hét legérdekesebb tartalmait az internetről. Az előző héten megtudhattuk, hogy Jocelyn Bell Burnell hogyan változtatta meg örökre a csillagászatot, hogy milyen a mozambiki köpködőkobra támadás közben, továbbá, hogy miért nem csobbannak nagyobbat az olimpiai műugrók.



A csillagászat megújítója

Jocelyn Bell Burnell mindig úgy gondolta, hogy neki pontosan ugyanannyi joga van tanulni, mint bárki másnak. Az 1940-es évek Észak-Írországában azonban a fiatal lány ambícióinak nem sokan örültek – tudományok iránti lelkesedését rosszul fogadták tanárok és diákok egyaránt. Burnell végül nem adta meg magát, kiharcolta, hogy felvegyék a Glasgow-i Egyetem csillagászati tanszékére. Innentől pedig már csak pár évtizedet kellett várnunk, hogy Jocelyn Bell Burnell – a csillagászat egyik legnagyobb megújítója – Nobel-díjas tudós legyen.

Mi volt a felfedezők és a bennszülöttek közös nyelve?

Amikor az európai felfedezők új területet szerettek volna meghódítani, általában az államok között üzletelő kereskedőket kérték meg arra, hogy ugorjanak be a fordító szerepére és segítsenek közvetíteni az olykor nem is annyira kellemes üzenetet. Kolumbusz Kristófnak azonban teljesen új helyzettel kellett megbirkóznia az amerikai kontinens felfedezésekor, nem volt ugyanis senki, akit megkérhetett volna arra, hogy fordítson közte és az indiánok között. De akkor vajon hogyan kommunikált a nagy földrajzi felfedező a bennszülöttekkel? A History Matters legújabb videójából kiderül.

A mozambiki köpködőkobra akcióban

Elképesztő felvételt készített egy mozambiki köpködőkobráról Julien Regamey fotográfus: sikerült pont akkor kattintani fényképezőgépével, amikor az állat épp kieresztette fogaiból a mérgét. Ez a rendkívül veszélyes faj egyébként Angola dél-keleti részén bukkan fel a legtöbbször, de találkozhatunk vele Botswanában, Malawiban, Szomáliában és Mozambikban is.

Manhattan a magasból

Manhattan New York öt kerületének egyike, melyhez hozzátartozik még – Manhattan szigetén kívül – több másik sziget és egy kisebb szárazföldi rész is. Neve pontosan ezért jelenti egyszerre a szigetet és a rajta elterülő kerületet. Az alábbi felvétel a magasból mutatja meg a nagy alma egyik legismertebb negyedét.

Cigarettacsikkből játék

Évente nagyjából ezermilliárd cigarettacsikket dobnak el az emberek világszerte. Eddig nem tudtuk, mit csinálhatnánk az egyébként nagyon környezetszennyező hulladékkal, ám úgy tűnik, egy indiai cég most megtalálta a módját a cigicsikkek felhasználásának: plüssjátékokat és szúnyogriasztókat készítenek az eldobált hulladékból.

Miért nem csobbannak nagyobbat az olimpiai műugrók?

Talán az egyik legelegánsabb sportág a műugrás, ám a versenyzők olyan gyorsan alámerülnek a medencékben, hogy a laikus nézőnek semmi esélye sincs arra, hogy megfigyelje, mitől nem csobbannak nagyobbat a sportolók. A versenyszám legnagyobb nevei éveken át gyakorolják, hogy vízbe érkezésük minél kisebb fröccsenéssel járjon. De vajon mit kell ehhez megtanulniuk? Milyen tudomány áll a műugrás mögött?

Egyvonalas művészet a magasból

Salventius az egyvonalas művészet egyik legnagyobb alakja, Instagram-oldalán közel 240 ezer ember követi. „One Earth, one line…" című munkájával emlékeztetni szeretne arra mindenkit, hogy a mi felelősségünk, hogy bolygónk zöldebb és élhetőbb legyen.

Kabos Gyula 80 éve hunyt el

Kabos Gyula a 20. század első felének egyik legnépszerűbb sztárja volt Magyarországon. A filmvásznon mindig vicces, sokszor esetlen kisembert alakító színművész magánélete azonban korántsem volt felhőtlen. Tragikusan rövid életét végigkísérték az éppen aktuális politikai rendszerek visszásságainak hatásai, valamint anyagi problémái, melyeknek következtében végül saját hazáját is el kellett hagynia. Cikkünkben az idén 80 éve elhunyt Kabos Gyula életét mutatjuk be.

A közönséges levesteknősök reggelije

Napi egy medúza a cápát távol tartja – szólhatna a közönséges levesteknősök mondása, ezek az állatok ugyanis szinte minden reggelt egy-egy medúzafalattal kezdenek. Az alábbi felvételen ezt a pillanatot sikerült rögzíteni.

A szörfösök Mekkája

A Hawaiin található Oahut a szörfösök Mekkájaként szokás emlegeti, a sziget strandjai ugyanis tökéletes hullámokat szolgáltatnak ehhez a sporthoz szinte az év minden napján.

A figyelmetekbe ajánljuk