Az előző héthez hasonlóan, most is összeszedtük az elmúlt egy hét legérdekesebb tartalmait az internetről, melyekből megtudhattuk, hogy miért csökken néhány vadon élő állat mérete, hogy Napóleon miért tartotta mindig a zsebében a kezét, valamint megismerhettük a Lamborghini régi-új modelljét.


​Csökkenő méretű állatok

Furcsa átalakuláson mennek keresztül az állatok szerte a világon. Az Appalache-hegység szalamandráinak mérete 8 százalékkal csökkent 1960 óta, az Atlanti-óceánban fogott menhaden halak súlya pedig 15 százalékkal kisebb, mint 35 évvel ezelőtt. A vadon élő állatoknak már most is számos fenyegetéssel kell szembenézniük, a zsugorodás azonban még közelebb sodorhatja őket a kihaláshoz. De vajon mitől csökken egyáltalán méretük? És hogyan lehetne ezt megakadályozni? A Vox legújabb videójából kiderül.

Akik még a mocsárban is élni tudtak

A Virginia és Észak-Karolina körül található területeket egykor az „Egyesült Államok legvisszataszítóbb" helyeként jegyezték az azt körülvevő mocsár miatt. Bár sokan lakhatatlannak tartották, a legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy az 1800-as évek közepéig mégis élt itt egy közösség, ráadásul teljesen titokban. Az elveszett civilizációt Dan Sayers tárja fel előttünk.

Kardszárnyú testvérek

A kardszárnyú delfinek társas lények: egy átlagos család nagyjából 5-20 tagból (többnyire egy idősebb nőstényből és annak utódaiból) áll. A nőstények egész életükre együtt maradnak, így sokszor a testvérek is egymás életének részét képzik. Az alábbi fotón is egy testvérpárt láthatunk: Oriont és az ő alig pár hónapos kistesóját.

A világ egyik legnagyobb luxushotelje

A nagy szállodák tele vannak történelemmel, diadallal és tragédiával. A második világháború alatt a Párizsban található Le Bristol egyike volt azon kevés szállodáknak, amelyeket a nácik nem foglaltak el a francia főváros megszállása alatt. A világ egyik legnagyobb luxushotelje még ma is áll, sőt, a legkülönlegesebb vendégek szálláshelye volt az évek alatt.

Napóleon és a zsebben tartott kéz

Bonaparte Napóleon a történelem egyik legismertebb alakja. Számtalan festményen láthatjuk őt. A legtöbb helyről ugyanabból a bizonyos pózból köszön vissza ránk: egyik kezét ingének belsejébe rejtve. Ez a gesztus a francia hódító hadvezérről készült karikatúrák gyakori elemeként is szolgál, furcsa megjelenése pedig számtalan találgatáshoz vezetett az évszázadok során. De vajon mi állhat a póz hátterében? Az alábbi cikkből kiderül.

Ronda, a gyönyörű város

Bikaviadalok egykori helyszíne, a legnevesebb spanyol művészek, költők és írók lakhelye – ez Ronda, az Ibériai-félsziget egy, a turisták által legkedveltebb helyszíne, mely arab hatású lakóházaival megérdemelten foglalja el helyét a világ legszebb városai között.

Az újjáéledt Lamborghini Countach

Újjáéledt a nyolcvanas évek posztereinek egyik legismertebb sportautója, a Lamborghini Countach LPI 800-4. A karbon monokokk karosszériájának magjára épült új-régi modell tetőívében vehető észre legjobban a hasonlóság: maradtak a felfelé nyíló ajtók, melyeket az eredeti Countach-ban mutatott be anno a Lamborghini. Az újjáélesztett modell tömege – a motornak köszönhetően – 1595 kilogramm.

A gleccser-folyó

Az alaszkai Wrangell-hegységben a nyár közepén a gleccservíz a szilárd jégen keresztül tör magának utat: kristálytiszta víz, kanyargó folyóvölgyek és toronymagas hegyek a láthatáron.

A világ legrégebbi tortája

A világ legrégebbi tortáját 1898-ban készítették az angliai Basingstoke városában található C.H. Philpott, Baker and Confectioner nevű családi cukrászdában. Az sütemény 66 évig állt a kirakatban, majd 1964-ben – a cukrászda bezárása után – a család átszállította az otthonukba.

1998

Britney Spears első száma, a Truman Show, valamint a Szex és New York pilotepizódja – minden, ami a 1998-ban történt egyetlen videóba sűrítve.

A figyelmetekbe ajánljuk